Mit szabad a BBC-nek?

És mit a ČT-nek? Nem mondom, jól kezdik a csehek a referendum-kampányt – jutott eszembe vasárnap este a cseh közszolgálati tévében sugárzott BBC-dokumentumfilm első perceiben. Amit láttam, az enyhén szólva euroszkeptikus nézetek sora volt. Aztán a huszadik perc táján megállt kezemben a kávéskanál, és szabályosan kővé meredtem. A film ugyanis kezdett átmenni one-man-show-ba, amúgy Frei Tamás módra, azaz többet mutatták a riportert, mint a riportalanyt, és hosszú perceken át nézhettük, ahogy Nick Frazer grasszál az EU-központ folyosóin, fejét felszegve, büszke és független britként. Ez a büszke és független brit sehogyan sem érti az eurobürokratizmust, elszörnyedve lengeti a vaskos dossziékat, hogy lám, ennyi követelményt kell teljesíteniük a csatlakozni vágyó országoknak, amelyek, szegények, nem is tudják, hová akarnak csatlakozni. „Az Európai Unió olyan, mint egy impresszionista festmény. Minél távolabbról nézed, annál szebb” – hangzott a frappánsnak szánt megállapítás, és megint a brüsszeli központban kavargott a stáb, többször eltévedtek, bénáztak a liftben, szidták az építészt.

A BBC stábja Lengyelországba is ellátogatott, ahol megtudták, hogy a derék állattenyésztők nem tudják majd eladni a lengyel sertést, mert megérkeznek az unió által rájuk tukmált eurodisznók, és szépen leverik az árakat. Szegény csatlakozók egy úri klubba szeretnének belépni, és nem tudják még, hogy csak cipőpucolónak kellenek oda, sugallta az okos riporter, hiába magyarázta neki Günter Verheugen, hogy Európa ezután egyetlen nagy piac lesz.

Külön említést érdemel az a jelenet, amikor Frazer beront egy irodába két, papírhalmokkal körülbástyázott eurokrata közé, akik a testvérvárosok együttműködési projektjeit hivatottak elbírálni. Egyikük panaszkodik, hogy tavaly még négyen dolgoztak itt, most meg ketten, dupla meló változatlan fizetésért.

A stáb a stasbourgi Európai Parlamentet sem kíméli, megint halljuk, hogy az épület olyan, mint maga az unió: rosszul megtervezett, funkciótlan, drága és hivalkodó. A gondosan válogatott riportalanyok mellett a riporter is gyakran véleményt mond, megmosolyogja Thomas Klestilt, aki épp ottjártukkor igyekszik javítani az osztrákok Haider által megtépázott renoméján, majd egy nagy ugrással Dániában terem, ahol a nép bátor nemet mondott a közös pénznemre. Egy holland euroképviselő dühös, mert „Mister Hogyishívják”, (azaz Klestil) beszéde miatt elmaradt három szavazás. A riporter cinkosan összenevet vele. Aztán romániai gyermekotthon-mustrára mennek EU-képviselőkkel, és úgy viselkednek, mint valami exotikus szafarin. Undorító.

Az általam objektívnek és szavahihetőnek ismert BBC ezzel a dokumentumfilmmel hosszú időre eljátszotta a bizalmamat. Tendenciózus, félrevezető, valódi információk helyett feltételezésekkel és légből kapott állításokkal teli egy órát prezentáltak, amelynek végén a nézőnek nem lehet más véleménye, csak az, hogy az unió egy nevetséges, túlbürokratizált intézmény, amely ma is a háború utáni Európa-eszmény maradványaiból él.

Tényleg nem értem a cseh közszolgálati tévé műsorigazgatóját. Híve vagyok a polemizálásnak, ám azt észérvekkel szokták végezni, nem üres fintorgással és nagyképűsködéssel, mint azt a brit riporter tette. Frazer az egyik jelenetben ráadásul majdhogynem komplett hülyék gyülekezetének nevezte azt az 1500 újságírót, akik az Európai Parlament legutóbbi üléséről tudósítottak. „Mindannyian úgy tesznek, mintha valami nagyon fontos történne itt Strasbourgban. Pedig valójában nem történik semmi.”

Bár nem voltam ott, ezt azért kollégáim nevében kikérem magamnak!