Missouri állam beperelte Kínát a járvány miatt

dél-korea koronavírus
Washington |

Az egyesült államokbeli Missouri állam bírósághoz fordult, hogy kártérítést követeljen Kínától a koronavírus-járvány miatt - számolt be az amerikai média. A kínai külügyi szóvivő szerdán teljesen abszurdnak nevezte a lépést.

Missouri amerikai szövetségi bíróságon indított polgári peres eljárást a pekingi vezetés, a Kínai Kommunista Párt és kínai intézmények ellen, azt állítva, hogy felelősek a koronavírus miatti gazdasági veszteségekért és a halálesetekért, mert a járvány kezdetén leplezték a vírus jelentette kockázatot.

Szakértők szerint a per kevés sikerrel kecsegtet, miután Kína szuverén országként védelmet élvez.

"A Covid-19 az egész világon helyrehozhatatlan károkat okozott a országoknak, és betegség, halál, gazdasági problémák és emberi fájdalom járt nyomában" - írta Eric Schmitt, Missouri főügyésze helyi idő szerint kedden.

Schmitt szerint Peking hazudott, elhallgattatta azokat, akik feltárták volna az igazságot, és keveset tett azért, hogy megelőzze a vírus elterjedését. Az ügyész szerint a világjárvány elkerülhető lett volna, ha Kína másképp áll a dolgokhoz. Az amerikai közép-nyugaton található Missouriban több mint hatezer fertőzöttje és 220 halálos áldozata van az új koronavírusnak. Világszerte több mint 2,5 millió fertőzöttről és 178 ezer halottról tudni.

Nem Schmitt az egyetlen, aki a kínai vezetést tette felelőssé: 22 republikánus törvényhozó azt követelte Donald Trump amerikai elnöktől, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságon vonja felelősségre Kínát a koronavírus-járvány miatt. Maga az elnök is a pekingi vezetés szerepét hangoztatta, és felfüggesztette az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) fizetett hozzájárulást. Trump szerint a WHO is felelős a helyzet kialakulásáért, mert fedezte Kínát.

Keng Suang kínai külügyi szóvivő alaptalannak és teljesen abszurdnak nevezte Missouri panaszát. Keng aláhúzta: a kínai kormány intézkedései nem tartoznak az amerikai bíróságokra.

"A kínai kormány a járvány kezdete óta nyitottságról, átláthatóságról és felelősségérzetről tett tanúbizonyságot" - hangsúlyozta a szóvivő egy szerdai sajtótájékoztatón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?