Budapest. Április 9-én lesz a 2006. évi országgyűlési képviselő-választások első fordulója. A második fordulót április 23-án tartják. Ezt Sólyom László köztársasági elnök jelentette be tegnap Budapesten. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a választási kampány.
Minél előbb, annál jobb
A választások időpontjáról az államfő nem konzultált senkivel, döntéséről nem is tájékoztatott senkit előzetesen – mondta Wéber Ferenc, az elnöki hivatal sajtófőnöke. „Politikai pletykák mindig voltak és mindig lesznek. Különösen igaz ez a választások előtti időszakra” – közölte arra a felvetésre, hogy egyes sajtóorgánumok sugalmazása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Orbán Viktor, a Fidesz elnöke már korábban értesült a választási dátumokról. „A pártok közti alkufolyamatnak fontos szerepe van demokratikus berendezkedésünkben, de ez nem jelenti azt, hogy minden döntésnek ilyen módon kell megszületnie.” Arra az észrevételre, hogy a kora áprilisi dátum – a két választási forduló közé eső húsvéti ünnepek miatt – az elemzők egy része szerint a jobboldalnak kedvez, a sajtófőnök elmondta: az ünnepek és a választói magatartás közötti összefüggést az eddigi választások tapasztalatai nem igazolják. Megfogalmazása szerint közös érdek, hogy a szokatlanul korán elkezdődött kampány mielőbb véget érjen.
Tegnap mind a négy parlamenti párt elfogadta az államfő döntését, az SZDSZ és az MDF külön üdvözölte a korai időpontot. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese azt mondta: az államfő alkotmányos és törvényes dátumot hirdetett ki. Az MSZP-nek nem a választási időpont a fontos, hiszen a párt képviselőjelöltjei készek arra, hogy „ebben a legkorábbi időpontban” is találkozzanak a választókkal. Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta, az államfő az emberek érdekeit vette figyelembe az időpont kitűzésekor. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője jó időpontnak nevezte a dátumot, mert az országnak, a választóknak és a pártoknak is jót tesz, ha minél előbb vége van a kampánynak. Dávid Ibolya, az MDF elnöke üdvözölte, hogy rövid lesz a kampányidőszak (ez lesz a rendszerváltás utáni legrövidebb hivatalos kampányidőszak).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.