Minden tevékenységét felfüggeszti a Titan búvárhajót üzemeltető OceanGate

OceanGate

Felfüggesztette minden kutatási és kereskedelmi tevékenységét az OceanGate, a Titanic roncsa közelében szerencsétlenül járt Titan turisztikai búvárhajó üzemeltetője – közölte csütörtökön honlapján a mélytengeri kutató- és turisztikai vállalat, ám további részletekkel nem szolgáltak.  

Az amerikai és kanadai hatóságok jelenleg is vizsgálják a merülőhajó június 18-án bekövetkezett balesetének okát, amelynek következtében a fedélzeten tartózkodó mind az öt ember meghalt.

A Titan roncsait június 22-én találta meg egy, a felszínről irányítható kanadai mélytengeri kutatóeszköz a tenger fenekén, csaknem 4 ezer méteres mélységben, mintegy 500 méterre a Titanic roncsaitól.

A Pentagon egyik illetékesének közlése szerint a haditengerészet szigorúan titkos tengerakusztikai berendezése az eltűnés napján feltehetően robbanásból, illetve összeroppanásból eredő hangot észlelt.

A Titant elvileg 4000 méteres merülési mélységre tervezték, ugyanakkor az elmúlt hetek tudósításai szerint több biztonsági kifogás is felmerült vele szemben.

A szerencsétlenül járt merülőhajón öten tartózkodtak, akik közelről szerették volna megnézni az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsait. Az áldozatok között volt Stockton Rush, az OceanGate vállalat alapító elnök-vezérigazgatója, Hamish Harding brit üzletember, Paul-Henry Nargeolet francia Titanic-kutató, valamint Shahzada Dawood, vállalkozó, Pakisztán egyik leggazdagabb embere és fia, Suleman.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?