Minden magyar-román határátkelő megnyílik

ipolysági határátkelő
Budapest |

Ma reggel 6 órától a magyar-román határ valamennyi átkelője megnyílik - közölte a rendőrség szerda este honlapján.

Közleményük szerint a Nyugat-Európából, illetve a nyugat-európai úti céllal történő tranzit átutazás továbbra is biztosított mindkét irányban.

A tranzitlehetőségek bővültek a személyautókkal, autóbuszokkal és a kisbuszokkal szállított azon román állampolgárok részére, akik Budapestről repülővel utaznak tovább, vagy Magyarországra érkezik a repülőgépük, és hazautazási céllal közlekednek.

Kitértek arra is, hogy az e célból érkező gépkocsivezetők és utasaik a beutazás során mentesülnek a hatósági házi karantén elrendelése alól. Utazásuk során, Magyarország területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyen állhatnak meg.

A Liszt Ferenc repülőtérre utasokat szállító gépkocsivezetőnek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a tranzitáló autóbuszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon el kell hagynia Magyarország területét.

A tranzitutasok beléptetésének feltétele, hogy alávetik magukat egészségügyi vizsgálatnak, koronavírus-fertőzés gyanúja nem állapítható meg, valamint rendelkeznek a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási és továbbutazási feltételekkel. Az autóbusz, illetve kisbusz vezetője hitelt érdemlően igazolja menetlevéllel a repülőtérre történő szállítás tényét, a szállított utasok hitelt érdemlően igazolják, hogy rendelkeznek érvényes repülőjeggyel, továbbá azt, hogy a célországba történő belépésük biztosított - áll a rendőrségi közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?