Mianmarban is földrengés pusztított

Bagan |

<p>Mianmarban négy ember halálát okozta a délkelet-ázsiai ország középső részét sújtó, 6,8-es erejű földrengés, és csaknem kétszázat megrongált a festői szépségű Bagan híres buddhista templomai és pagodái közül - közölte csütörtökön, a természeti csapást követő napon az állami média.</p>

A Global New Light of Myanmar című napilap hivatalos forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a szerdai földmozgáskor két lány (egyik 7, a másik 15 éves) egy folyó vízébe fulladt, míg egy férfi és egy nő egy gyárépület beomlása miatt vesztette életét.

Aung Aung Kiav, a régészeti hivatal igazgatója csütörtökön elmondta, hogy a rengés epicentrumától nem messze található történelmi fővárosban, az ország fő turistalátványosságának számító bagani buddhista épületegyüttes 185 templomában és pagodájában keletkezett kár. Csütörtökön megkezdték a romok eltakarítását, ebben a katonák mellett helyi lakosok is részt vesznek, miközben rendőröket is mozgósítottak a helyszín védelmére.

A TÖBBSZÖRÖSÉRE NŐTT AZ OLASZORSZÁGI FÖLDRENGÉS HALÁLOS ÁLDOZATAINAK SZÁMA

Baganban 42 négyzetkilométeren szétszórva 2-3 ezer pagoda és templom található, amelyek a 10. és 14. század között épültek. Közülük több már eleve omladozott, míg egyes építményeket az utóbbi években felújítottak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) segítségével.

A szerdai földrengés epicentruma a Mianmar középső részén fekvő Mandalaj városától mintegy 200 kilométerre délnyugatra, 84 kilométer mélyen volt Csauk városának közelében. Szemtanúk beszámolói alapján hatását még a bangladesi fővárosban, Dakkában is érezni lehetett. Csauk mintegy 35 kilométerre található Bagantól.

Mianmar az indo-ausztrál és az eurázsiai tektonikus lemez találkozásánál fekszik, a térségben emiatt gyakoriak a szeizmikus mozgások. 

2011 márciusában legalább 74-en meghaltak Mianmarban az ország thaiföldi és laoszi határnál fekvő térségeit sújtó földrengésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?