Mianmarban egy második lázadó csoport is kész tárgyalni a juntával, amely közölte, hogy nyitott a Peking égisze alatt megkezdendő béketárgyalásokra a kínai határ közelében tavaly kirobbant fegyveres konfliktus lezárása érdekében.
Mianmarban egy második lázadó csoport is kész tárgyalni a juntával
A mintegy nyolcezer harcost számláló Mianmari Nemzeti Demokratikus Szövetségi Hadsereg (MNDAA) évek óta harcol az északi Shan államban élő, kínai nyelvű kokang kisebbség autonómiájáért.
„A mai naptól kezdve azonnal beszüntetjük a harcot, és nem fogjuk aktívan támadni a burmai hadsereget” – áll az MNDAA szerdára virradóan kiadott közleményében. Hozzátették: készek „magas szintű küldöttséget meneszteni, hogy párbeszédet folytassanak a mianmari hadsereggel, és politikai eszközökkel oldják meg a konfliktusokat és vitákat”.
Tavaly októberben az MNDAA két másik lázadócsoporttal együtt nagyszabású offenzívát indított a hadsereg ellen, aminek eredményeként a junta a 2021-es puccs óta nem tapasztalt visszavonulást volt kénytelen végrehajtani egyes területekről.
A lázadók Shan állam egész területét, köztük a stratégiai fontosságú Lasio városát és a gazdaság számára létfontosságú, Kínába vezető autópályát is ellenőrzésük alá vonták.
A hadsereg vadászgépei többször bombázták az elvesztett területeket, de a kilátásba helyezett szárazföldi ellentámadásukra egyelőre nem került sor.
A múlt héten egy másik lázadócsoport, a Ta'ang Nemzeti Felszabadító Hadsereg (TNLA) – az MNDAA egyik szövetségese – is készségét mutatta a tárgyalásokra a juntával.
A katonai vezetés nem reagált nyilvánosan erre az ajánlatra, és a helyi média arról számolt be, hogy a légicsapások továbbra is a TNLA által ellenőrzött területeket sújtják.
Szeptemberben a junta felszólította a fegyveres csoportokat a béketárgyalások megkezdésére, de javaslat akkor nem talált meghallgatásra.
Kína a mianmari junta egyik fő szövetségese, fegyvereket is szállít neki, de ezzel párhuzamosan kapcsolatokat tart fenn a határaihoz közeli területeket birtokló etnikai fegyveres csoportokkal is. Peking többször követelte a Shan államban folyó harcok beszüntetését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.