Merre sétál a Magyar Gárda?

Budapest |

<p>Több településen, közöttük Békéscsabán, Orosházán, Mezőberényben és Szarvason tartanak általuk közbiztonság-javító sétának nevezett járőrözést a Magyar Gárda Békés megyei tagjai. A rendőrség szerint törvényes eszközökkel minden állampolgárnak joga van védeni a közrendet, ez a tevékenység azonban nem lépheti át a jogszabály adta kereteket.</p>

Tóth Zoltán, a gárda megyei kapitánya elmondta: a napokban, a megyei szervezet állománygyűlésén döntöttek arról, hogy Szarvas után összesen további öt másik helységben is megkezdik éjszakai „sétáikat”. Hozzátette: a gárda tagjai a séták közben kizárólag törvényes eszközökkel élhetnek, vagyis bűncselekmény észlelése esetén csak annyit tehetnek, hogy visszatartják a tetteseket a rendőrség megérkezéséig. A gárdisták egyébként már az elmúlt hét közepén „sétáltak” Szarvason, ám semmilyen rendbontást nem tapasztaltak – jegyezte meg.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta: törvényes eszközökkel minden állampolgárnak joga van védeni a közrendet, a saját tulajdona és a köztulajdon védelme érdekében tehát bárki tehet, ez a tevékenysége azonban nem lépheti át a jogszabály adta kereteket. Önmagában az, hogy valaki vagy valakik (magánszemélyek, civilszervezetek tagjai vagy akár cégek képviselői) egyik helyről a másikra mennek, bűncselekmény gyanúja esetén pedig értesítik a rendőrséget, vagy a megengedett módon visszatartják a tetten ért elkövetőt, nem sért semmilyen szabályt – mondta.

A séták résztvevői ugyanakkor nem tarthatnak maguknál közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket, nem léphetnek fel hatósági eljárást színlelve, és nem alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket. Ha ezt akár az említett szervezet képviselői, akár mások megteszik, a rendőrség velük szemben eljár – jelentette ki Vargáné. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?