Merkel: nem szabad elfelejteni a nácik által elkövetett bűncselekményeket

Angela Merkel

Nem szabad elfelejteni a német nemzetiszocialista párt által a második világháború során elkövetett bűncselekményeket – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerdán a holland felszabadulás napja alkalmából tartott beszédében, amelyet élőben közvetítettek a hágai parlamentben.

„Ez Németország örök felelőssége” – fogalmazott a kancellár, hozzátéve, hogy életben kell tartani a nácik által elkövetett rémtettek emlékét.

A német kancellár megemlékezett arról, mekkora szenvedést okoztak a nácik Hollandia 1940-től 1945-ig tartó megszállása alatt.

„Ezek a bűncselekmények nem évülnek el”, mert semmi sem töltheti be az űrt, amelyet a halottak hagytak maguk mögött – tette hozzá.

A német megszállás alatt 200 ezer holland állampolgár vesztette életét. Százkétezer zsidóval koncentrációs táborokban végeztek. Az elhurcolt zsidók száma egyetlen másik, a nácik által megszállt országban sem volt ilyen magas. Ezek a bűncselekmények évtizedekig terhelték a német-holland kapcsolatokat.

A német megszállás 76 évvel korábban, 1945. május 5-én ért véget a hollandok számára. Merkel a második német vezető, aki megtartotta a hagyományos szabadságbeszédet a holland parlamentben. Az első Joachim Gauck akkori német elnök volt 2012-ben. Eredetileg úgy volt, hogy Merkel 2020-ban, a megszállás végének 75. évfordulója alkalmából mond beszédet, de a koronavírus-járvány miatt ezt végül elhalasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?