Merkel: nem sikerült megállapodásra jutni az Oroszországgal tervezett csúcstalálkozóról

Angela Merkel k

Az uniós tagországok vezetőinek nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcstalálkozó megtartásáról – közölte Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Brüsszelben, a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően.

Merkel elmondta, átfogó, nehéz vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.

A megbeszélés addig jutott, hogy az állam-, illetve kormányfők azt határozták meg, az unió milyen feltételek mellett hajlandó szorosabb együttműködésre és a párbeszédre Oroszországgal – mondta. Hozzátette: fontos, hogy a párbeszéd megmaradjon Moszkvával, a találkozó további munkát igényel.

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a tagországok vezetői következtetéseket fogadtak el Oroszországról, amelyben kiemelték: elvárják Moszkvától, hogy „haladást szolgáló politikát” folytasson az Európai Unióval kapcsolatban, és hagyjon fel a tagállamok, illetve az unión kívüli országok elleni agresszív fellépéseivel. Hangsúlyozták: nagyobb ellenállóképességre van szükség „a rosszindulatú, illegális és bomlasztó orosz tevékenységekkel szemben, ugyanakkor megerősítették, hogy folytatják az együttműködést Moszkvával olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a klímaváltozás, az egészségvédelem vagy a biztonságpolitika.

A német kancellár beszámolt arról is, hogy a tagállami vezetők között ellentmondásos, ugyanakkor őszinte megbeszélés alakult ki a sok vitát kiváltó magyar törvényről. Szavai szerint a tanácskozás során világossá tették, hogy az unió milyen alapelveket követ.

„Úgy gondolom, hogy még több ilyen megbeszélésre van szükségünk, hogy valamit megtudhassunk az Európai Unió lényegének kölcsönös megértéséről” – fogalmazott.

Nagyon különböző elképzelések vannak Európa jövőjéről, nemcsak Magyarország esetében, ami azt jelenti, hogy a vitát folytatni kell – mondta. Hozzátette: az Európai Bizottság folytatja a magyar szabályozás vizsgálatát.

A tagállami vezetők az EU és Törökország kapcsolatairól folytatott vitát követően elfogadott következtetéseikben kijelentették: az EU „hajlandó” részt venni az Ankarával fenntartott kapcsolatok „fokozatos, arányos és visszafordítható” fejlesztésében, például egy közös vámunió modernizálásában. Kereskedelmi tárgyalások előkészítésébe kezd, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy előbb az országgal fennálló gazdasági kapcsolatokat kell rendezni – írták. A vezetők továbbá arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatokat a Törökország által befogadott szíriai menekültek finanszírozásának folytatására.

Angela Merkel rövid beszédében ezzel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy az EU 3 milliárd eurós támogatást javasolt a migráció okozta kiadások fedezésére Ankara számára.

A vezetők következtetéseket fogadtak el a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is. Üdvözölték az átoltottság terén elért előrehaladást és a járványügyi helyzet általános javulását, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy folytatni kell a lakosság beoltását, valamint követni kell a fejleményeket, különösen a koronavírus új variánsainak megjelenését és terjedését. Kijelentették, az uniós digitális Covid-igazolvány megkönnyíti majd a határátlépéssel járó, biztonságos utazást. A tagállamok úgy fogják alkalmazni a tanúsítványt, hogy biztosított legyen a szabad mozgáshoz való teljes visszatérés, amint azt a népegészségügyi helyzet lehetővé teszi – írták.

A vezetők megerősítették elkötelezettségüket a nemzetközi szolidaritás mellett, ennek jegyében leszögezték: gyors ütemben kell haladni az oltóanyagok globális gyártásával, valamint az oltóanyagokhoz való egyetemes hozzáférés biztosításával. Felkérték az Európai Unió Tanácsának soron következő szlovén elnökségét, hogy folytassa az unió jövőbeni válságokkal szembeni felkészültségének, reagálási képességének és ellenállóképességének fokozását célzó munkát.

Az Európai Tanács megvitatta a különböző útvonalakon fennálló migrációs helyzetet is. A tagállami vezetők következtetéseikben leszögezték: noha az EU és a tagállamok intézkedései révén az elmúlt évek során sikerült csökkenteni az illegális migrációs áramlatokat, az egyes útvonalakon újra jelentkező migrációs nyomás súlyos aggodalomra ad okot, és sürgős fellépést igényel.

A halálesetek megelőzése és az európai határokra nehezedő nyomás csökkentése érdekében élővé kell tenni a kölcsönösen előnyös partnerségeket és együttműködéseket a migráció kiinduló és tranzitországaival – emelték ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?