Merényletek Groznijban

Moszkva. Öt rendőr vesztette életét tegnap délután a csecsen fővárosban, Groznijban, amikor szakadárok felrobbantották Niva terepjárójukat a köztársasági sajtóminisztérium mellett. Egy másik merénylet is történt előzőleg a minisztérium mellett, akkor a célpont egy Ural katonai teherautó volt.

Moszkva. Öt rendőr vesztette életét tegnap délután a csecsen fővárosban, Groznijban, amikor szakadárok felrobbantották Niva terepjárójukat a köztársasági sajtóminisztérium mellett. Egy másik merénylet is történt előzőleg a minisztérium mellett, akkor a célpont egy Ural katonai teherautó volt. Szemtanúk közlése szerint csak a vakszerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg. A délutáni robbantás erejére jellemző, hogy a rendőrök holttesteit 40-50 méterre repítette a detonáció. Feltételezések szerint a szakadárok azért választották a sajtóminisztérium épületét, mert a tervek szerint oda érkeztek volna be a Vesztyi Reszpubliki című hivatalos csecsenföldi lap példányai, a köztársaság új alkotmánynak teljes szövegével. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?