Merénylet: meggyilkolták az ádeni kormányzót

Jemen |

<p>Megölték vasárnap reggel Jemen második legnagyobb városa, Áden térségének a kormányzóját &ndash; jelentették helyi források.</p>

Jaafar Saad tábornok és hat testőre életét a város Tawahi nevű lakónegyedében oltották ki a merénylők, amikor a kormányzó autókonvojával a hivatalába tartott.

Egybehangzó beszámolók szerint egy öngyilkos merénylő gépkocsival hajtott a konvojba. Korábbi jelentések gépkocsiba rejtett pokolgépről, míg más beszámolók rakétagránáttal végrehajtott támadásról szóltak.

Támadások sorozatát hajtották végre

Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára a merényletet. A jemeni kormányerők – a szaudi vezetésű nemzetközi koalíció támogatásával – hónapokkal ezelőtt kiűzték a síita huti lázadókat Ádenből. Az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya azóta az ország belharcai okozta káoszt kihasználva kiterjesztette befolyását Jemen déli és keleti térségében, és jelenléte Ádenben is egyre inkább megmutatkozik.

Jaafar Saad korábban az – időközben Észak-Jemennel egyesült – Dél-Jemen hadseregének volt a tábornoka, és októberben nevezték ki kormányzóvá.

Szombaton álarcot viselő motorkerékpáros fegyveresek több támadást hajtottak végre Ádenben járművek ellen. Meggyilkolták Aqeel al-Khodr katonai hírszerző ezredest, Mohsen Alwan bírót, aki al-Kaida tagok elítélésével vált ismertté, valamint három további embert.

Elfoglaltak két várost az al-Kaida fegyveresei

Az al-Kaida terrorszervezethez tartozó fegyveresek elfoglaltak két fontos dél-jemeni várost – közölték helyi lakosok és a Népi Bizottságoknak nevezett helyi fegyveres csoportok illetékesei. A szélsőségesek ellenőrzőpontokat állítottak fel a két szomszédos város bevezetőútjai mentén, és a hajnali ima után hangosbeszélőkön keresztül tudatták, hogy átvették a települések irányítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?