Merénylet az iráni elnök ellen. Vagy mégsem?

Teherán |

<p>Nem követtek el semmilyen merényletet Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő ellen szerdán az ország nyugati részén fekvő Hamadánban - közölte az elnöki sajtóhivatal egy tisztviselője, cáfolva két tévéállomás és egy internetes portál értesülését.</p>

A tévéállomások és a konzervatív Khabaronline.ir internetes oldal nem sokkal korábban azt jelentették, hogy házilag gyártott kézigránátot hajítottak az államfőt szállító gépkocsioszlopra, amikor az Hamadán városában a repülőtér és egy stadion között haladt. Az első hírek szerint többen megsebesültek a merényletben, de Mahmúd Ahmadinezsád nem, s az elnök később megtartotta beszédét, amit az állami tévé élőben közvetített.

A honlap úgy értesült, hogy az elnök azért nem sebesült meg, mert az őt szállító autó mintegy száz méterre tartózkodott a robbanás helyszínétől. A támadót őrizetbe vették.

Az elnöki sajtóhivatal képviselője szerint viszont csupán egy petárda robbant. Az állami televízió is cáfolta a merényletkísérlet hírét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?