Menekülteket szállítanak Merkel hivatala elé

Berlin |

<p>A szövetségi kormány menekültpolitikája elleni tiltakozás jeleként menekülteket szállít csütörtökön a berlini kancellári hivatal elé egy bajor önkormányzati vezető.</p>

A szír menekülteket a landshuti járás elöljárója, Peter Dreier szervezésében szállító buszt a menekültügyért felelős berlini tartományi hivatal (Lageso) egy képviselője fogadta. A menekülteket át akarták szállítani egy másik buszra, hogy berlini befogadóállomásokra vigyék őket. Helyszíni jelentések szerint azonban többen nem voltak hajlandóak átszállni. 

A ZDF országos közszolgálati televízió és az n-tv hírtelevízió egyaránt arról számolt be, hogy a menekülteket nem tájékoztatták előre pontosan arról, hogy mi vár rájuk a fővárosban. Az n-tv szerint egyeseket azzal az ígérettel vettek rá az utazásra, hogy Berlinben majd lakást kapnak.

Peter Dreier már tavaly októberben megírta Angela Merkel kancellárnak, hogy amennyiben Németország egymillió menekültet fogad be, akkor a járásban 1800 embert kell elhelyezni, és erről gondoskodnak is majd, de az összes "létszámon felüli" menekültet a kancellári hivatal elé küldik. 

A Die Welt című lap szerint a kancellár olvasta a Szabad Választók (Freie Wähler) nevű párt politikusának levelét, majd felhívta, elbeszélgetett vele a menekültválság kezeléséről, megadta neki hivatalvezetője telefonszámát és megkérte, hogy jelezze, ha beváltja ígéretét. Megjegyezte, hogy szerinte nem lenne sok értelme az akciónak, mert a menekültet vissza kellene küldenie Görögországba, ahonnan előbb-utóbb úgyis visszamennének Németországba.

Peter Dreier szerint október óta tovább romlott a helyzet, de a "nagypolitika" berlini szereplői ezt nem hajlandóak észrevenni és nem értik a települési önkormányzatok gondjait. Csak azt hajtogatják, hogy nincs is gond, hiszen kevesebb menedékkérő érkezik, pedig a landshuti járásban is egyre nagyobb a baj, és a menekültválság folyton növekvő terhei miatt veszélybe került a társadalmi béke - fejtette ki a politikus több csütörtöki interjúban. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak sürgősen korlátoznia kell a menekültáradatot és lakásépítési programokkal gondoskodnia kell arról, hogy az önkormányzatok megfelelően el tudják helyezni menekülteket.

A járási vezető 51 menekültet akart a kancellária elé szállítani, de végül csak 31-en vállalkoztak az utazásra. A Die Welt szerint Emilia Müller bajor szociális miniszter megpróbálta lebeszélni Peter Dreiert a tiltakozó akcióról, és jogi lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem tesz le tervéről. A politikus azonban "bebiztosította magát", egyebek között azzal, hogy az utat nem közpénzből, hanem adományokból finanszírozza.

A Bild című lap megkeresésére a miniszter azt mondta, hogy Peter Dreier nem járási vezetői minőségében, hanem magánemberként hajtja végre tiltakozó akcióját, amelyben menekültként elismert emberek vesznek részt, akik jogállásukból adódóan szabadon utazhatnak és bárhol letelepedhetnek az országban.

Peter Dreier akcióját élesen bírálták a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek, mindkét párt populizmusnak minősítette a menekültek demonstratív elszállítását Bajorországból a berlini kancellári hivatal elé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?