Menekültek csaknem tucatnyi hajója borult fel Mianmar és Banglades között

Dakka |

<p>Legalább nyolc ember meghalt és többen eltűntek, miután a délkelet-ázsiai Mianmarból a szomszédos Bangladesbe menekülő rohingja muszlimok csaknem tucatnyi csónakja felborult a két ország közti Naf-folyóban - jelentette szerdán a bangladesi rendőrség.</p>

A menekültek éppen a délkelet-bangladesi Sáhpur-sziget felé tartottak, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. A holttesteket a sziget helyi lakosai hozták felszínre. Más menekülteknek sikerült kiúszniuk a partra, míg többen eltűntek a csónak felborulását követően - közölte egy helyi kormánytisztviselő, aki hozzátette, hogy a csónakokon átlagosan legalább 25-en utaztak. Az eltűntek és a túlélők számára vonatkozó információkkal a helyi hatóságok nem szolgáltak.

A jelenlegi rohingja menekülthullám azután indult meg, hogy a mianmari hadsereg "tisztogatási műveletbe" kezdett azt követően, hogy több mint két hete rohingja muzulmán szélsőségesek összehangolt támadásokat követtek el mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen az északnyugat-mianmari Arakánban. A rajtaütések nyomán fegyveres összecsapások törtek ki. Az összecsapásokban a mianmari kormány szerdai beszámolója legalább 414 ember, köztük 371 lázadó, a kormányerők 15 tagja és 28 civil halt meg.

Arakán államban több mint egymillió rohingja él, de a mianmari kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak, utazásukat korlátozzák.

Az arakáni erőszakhullám következtében augusztus vége óta legalább 146 ezer rohingja menekült el Mianmarból - derül ki az ENSZ dakkai irodájának szerdán nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?