Megzavarták a vendégek betörés közben - úgyhogy kiszolgálta őket

étel illusztráció

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint – hogy a lebukást elkerülje – egy gyrosbüfé feltörése közben ki is szolgálta az őt megzavaró vendéget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2021. október 15-én éjszaka kiemelte egy XXII. kerületi gyorsétterem ablakát a helyéről, majd az üzletbe bemászott és onnan pénzt, valamint egy mobiltelefont lopott el. Az elkövető azonos módszerrel követett el bűncselekményt ugyanebben a kerületben 2021. október 23-án éjjel, ebből az étteremből szintén pénzt és egy táblagépet vitt el.

A XXII. kerületi nyomozók a lopások elkövetőjeként a 30 éves budapesti S. Róbertet azonosították, akit 2021. december 15-én az utcán fogtak el a XIII. kerületben.

 A férfit a XXII. kerületi kapitányságra állították elő, ahol a nyomozók kétrendbeli lopás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. S. Róbert elmondta, hogy összesen több mint tíz alkalommal tört be különböző gyorséttermekbe, virágboltba és egyszer egy hotel öltözőjébe is, amelyeket szintén a terhére róttak. Két alkalommal a feltört étterem pultjába is beállt, ahol alkalmazottat színlelve, étellel szolgálta ki a vendégeket.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a bíróság pedig a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el.

(police.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?