Megzavarta a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolaj szállítását három kábeltolvaj

Barátság kőolajvezeték

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik kábelt akartak lopni és annak során megzavarták a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítást – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a három fóti elkövető elhatározta, hogy földben elfekvő rézkábelek után kutat, majd azokat kiássa és eltulajdonítja, ezért fémkeresővel próbáltak a kábelek nyomára bukkanni több helyen Pest vármegyében.

Alsónémedi környékén sikerült detektálniuk egy ipari kábelt 2023 februárjában, majd kéziszerszámokkal kutatógödröt ástak és találtak egy „bányaüzemi optikai kábel” feliratú sárga jelölőszalagot.

A figyelmeztető szalag ellenére tovább ástak és meg is találták a műanyag védőcsőben elhelyezett kábelvezetéket, amelyből kivágtak egy körülbelül 20 centiméteres darabot, ezután a gödör betemetése nélkül elmentek – írták.

A kábel elvágásával az elkövetők több órára zavart okoztak a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolaj szállítását koordináló elektronikai rendszerben, amelynek következménye ideiglenes szolgáltatáskiesés volt.

A hiba teljes kijavítása – a szolgáltatás visszaállítása után is – több napot vett igénybe.

Kiemelték: a mindössze háromezer forint értékű vezetékdarab eltulajdonítása miatt okozott rongálás helyreállítási költsége csaknem négymillió forint volt.

A közlemény szerint 2023 márciusában az elkövetőknek Pilismarót közelében sikerült újabb ipari kábelt detektálniuk. Ezen a helyszínen már nagyobb feltáró munkába kezdtek, amelyhez kéziszerszámokon túl aggregátort és arról üzemeltetett sarokcsiszolót használtak, valamint munkásokat is fogadtak.

Egy előre meghatározott vonalon hat – 9 és 20,5 méter közötti hosszúságú – gödröt ástak, ezzel mintegy 150 méter hosszan tártak fel földkábelt. Ezután a kábelt a gödrök végeinél a sarokcsiszolóval elkezdték elvágni, hogy az így kapott darabokat egyenként kihúzhassák. Elvinni azonban már nem sikerült a kábeleket, mert időközben rendőrök érkeztek és elszámoltatták őket.

A tolvajok mintegy hatszázezer forint értékű kábelt próbáltak meg ellopni.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetőkkel szemben közérdekű üzem működése megzavarása és lopás miatt emelt vádat – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?