Megvédi Japánt az USA

Washington/Szöul/Tokió/Moszkva. Észak-Korea katonai vezetése arról tájékoztatta Kínát, hogy föld alatti atomrobbantások sorozatát szándékozik végrehajtani. Japán viszont kész kezdeményezni a BT összehívását és szigorúbb szankciókat követelni, ha Phenjan újabb nukleáris kísérletet hajtana végre.

A CNN hírtelevízió amerikai hírszerző szolgálatokra hivatkozva megerősítette: amerikai kémműholdak gyanús mozgásokat észleltek annak a helynek a közelében, ahol Észak-Korea október 9-én végrehajtotta első föld alatti atomrobbantását. Az amerikai kormányzat az értesülést hivatalosan nem erősítette meg. Azokra a sajtójelentésekre reagálva, amelyek szerint amerikai, japán és dél-koreai hírszerzési szolgálatok egyaránt fokozott tevékenységet észleltek az Észak-Korea északkeleti részén fekvő kísérleti telepen, Nicholas Burns külügyi államtitkár a Fox televíziónak kijelentette, az USA nem fedezett fel egy újabb atomrobbantás előkészítésére utaló jeleket.

Kína egyelőre nem tájékoztatta Tokiót arról, hogy Észak-Korea közölte volna Pekinggel állítólagos legújabb robbantási szándékait. „Noha intenzív információs kapcsolatban állunk Kínával, kormányunk e pillanatig nem kapott ilyen értesülést” – közölte Siozaki Jaszuhisza a japán kormányszóvivő.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap sürgette az Észak-Korea ellen elrendelt ENSZ-szankciók gyors és hatékony végrehajtását. Aszo Taro japán külügyminiszterrel közösen tartott tokiói sajtóértekezletén hangsúlyozta: az USA és a nemzetközi közösség nem akarja sem blokád alá venni, sem karanténba zárni Észak-Koreát. A szankciók egyetlen célja, hogy atomfegyverkezésének feladására kényszerítsék Phenjant; Washington nem érdekelt a válság kiszélesítésében. Rice biztosította Tokiót: az USA elkötelezte magát, hogy megvédi Japánt. „Amerikának megvan az akarata és a képessége is arra, hogy eleget tegyen a Japán biztonságával kapcsolatban vállalt kötelezettségeinek.” Aszo Taro azt hangsúlyozta, hogy kormányának jelenleg egyáltalán nem áll szándékában atomfegyverre szert tenni.

Eközben Kim Dzsong Il észak-koreai vezető az október 9-i atomkísérlet óta először jelent meg a nyilvánosság előtt. Több magas rangú észak-koreai tisztviselő társaságában egy művészeti bemutatón mutatkozott, ahol énekesek és táncosok a kommunista államot és vezetőjét dicsőítő előadást mutattak be. Kim Dzsong Il ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, a júliusi rakétatesztek után pedig szinte eltűnt, ami olyan találgatásokat indított el, hogy a nemzetek közösségét felháborító lépések próbára tették vezetői szerepét.

Az Észak-Koreában hatalmon lévő állampárt lapja, a Rodong Szinmun tegnap hazaárulónak bélyegezte Dél-Koreát, amiért csatlakozott az Észak elleni nemzetközi büntetőintézkedésekhez. (MTI, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?