<p>Meglőtték és súlyos állapotban van Veronika Terézia Racková, az a szlovákiai misszionárius nő, aki orvosként Dél- Szudánban teljesít szolgálatot.</p>
Megtámadtak egy szlovákiai misszionáriusnőt Dél-Szudánban
A misszionáriusnőt a hadsereg tagjai támadták meg, súlyos sérüléseket szenvedett és a szomszédos Kenyába szállították, adta hírül a Szlovák Püspöki Konferencia sajtóosztálya. A hírt a külügyminisztérium is megerősítette.
"Megerősítjük a hírt, mi szerint állampolgárunkat meglőtték Dél-Szudánban. Egy kenyai nagyvárosba szállították át. Az állapotát stabilizálták. A nairobi kirendeltségünk a szükséges konzuli segítséget nyújtja hölgynek"- nyilatkozta a Peter Stano, külügyi szóvivő.
A Szlovák Püspöki Konferencia tájékoztatása szerint a misszionáriusnő május 16-án éjfél után egy másik kórházból tartott hazafelé szállására. Egy pácienst szállított át ugyanis a másik intézménybe. Egyszer aztán fegyveresek állták az útját, és rálőttek.
A misszionáriusnőt a helyi kórházban kétszer megműtötték a csípőjét ért lövések miatt, majd pedig egy kenyai kórházba szállították át, ahol újabb műét vár rá.
Veronika Terézia Racková a Szentlélek Kongregáció tagja és orvosként dolgozott a Bakhita Szent Jozefina Margit egészségügyi központban, a dél-szudáni Yei városában. A most megsérült misszionáriusnő korábban már Olaszországban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Írországban, Angliában, Indonéziában és Ghánában is dolgozott már.
A Püspüki Konferencia arról is tájékoztatott, hogy az eset gyanúsítottjaiként őrizetbe vettek három katonát, akik az ún. "Joint Operation Unit" tagjai. Nekik elvileg a civil lakosság éjszakai biztonságának biztosítása lenne a feladatuk. A helyi kormányzat információs minisztere, Yei River Stephen Lodu Onesimo elítélte a cselekedetet és a bírósági kivizsgálás szükségességét hangsúlyozta.
Dél-Szudán vagy teljes nevén Dél-szudáni Köztársaság (angolul: Republic of South Sudan) kelet-afrikai ország, egyben a kontinens legújabb állama, mely 2011. július 9-én vált függetlenné Szudántól, amelynek 2005 óta autonóm tartománya volt.
Dél-Szudán legalább hét fegyveres csoporttal áll harcban, amelyet súlyosbítanak a törzsi összecsapások is. Az ENSZ becslései alapján eddig 800-an haltak meg az országban a harcok során, amelyek az ország 10-ből 9 államára kiterjednek. A civil lakosság ellen elkövetett háborús bűnök, mint a kivégzések, erőszakolások szinte mindennaposak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.