Megszületett az első alanyi jogon magyar állampolgárságot kapott gyermek Szabadkán

Szabadka |

<p>Megszületett a Vajdaságban az első gyermek, aki már alanyi jogon magyar állampolgárságot kapott, miután szülei egyszerűsített honosítás során magyar állampolgárokká váltak.</p>

A kislányt, Nagy Kanász Katát szombaton látogatta meg a Szabadkai Városi Kórházban Korsós Tamás főkonzul.
A kislány 4100 grammos testtömeggel és 52 centiméteres testhosszal látta meg a napvilágot Szabadkán, Nagy Kanász László taxisofőr és felesége, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon dolgozó Viola első gyermekeként.
A feleségéhez hasonlóan harmincesztendős férfi az MTI-nek elmondta, mintegy két hónapja tették le állampolgári esküjüket a szabadkai magyar főkonzulátuson.
Az édesanya, Nagy Kanász Viola - Dudás Károly vajdasági író, publicista lánya - szombaton néhány sort is írt a konzulátuson vezetett Magyarok Könyvébe. Úgy fogalmazott: öröm, hogy magyarságukat nem csak őseiktől örökölték, hanem utódaiknak is továbbadhatják, s különösen az, hogy mindez Szent István-napján történhetett.
Korsós Tamás közölte, hogy eddig több ezer vajdasági magyar tett állampolgári esküt a főkonzulátuson. Közülük a szabadkai házaspár az első, akinek gyermeke már magyar állampolgárnak született.
A diplomata közölte, a szülők a kislány anyakönyvezését a főkonzulátuson indíthatják el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?