Megszületett a Putyin-Hofer paktum

Bécs/Moszkva |

<p>Vlagyimir Putyin Egységes Oroszország pártjával írt alá együttműködési megállapodást az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) - közölte a párt linzi frakcióvezetője Detlef Wimmer hétfőn.</p>

A megállapodást az ellenzéki  párt elnöke, Heinz-Christian Strache és Szergej Selesnjak, az Egységes Oroszország főtitkára írta alá hétfőn Moszkvában. A találkozón jelen volt továbbá osztrák részről az FPÖ elnökhelyettese Norbert Hofer, a bécsi alpolgármester Johann Gudenus és Harald Vilimsky, az FPÖ európai parlamenti képviselője is. 

A megállapodás szövegét a Kronen Zeitung című lap újságírója már korábban közzétette a Twitter mikroblog oldalán. Ennek tartalma szerint a két párt rendszeresen tájékoztatja egymást különböző területeken szerzett tapasztalatairól, a gazdaság, a kereskedelem és a befektetés területén is támogatják egymást. A két párt arról is nyilatkozott, hogy a fiatalokat valamint a nőket tömörítő egyesületeik, a képzéssel és segélynyújtással foglalkozó és egyéb területen működő társadalmi szervezeteik is együttműködnek majd, hogy erősítsék a barátságot, továbbá "a hazaszeretet és a munkakedv szellemében" neveljék a fiatal generációt. 

Strache hétfőn a Facebook közösségi oldalán az Egyesült Államok és Oroszország közötti együttműködés jelentőségét hangsúlyozta, amely szerinte a szíriai és a krími konfliktus diplomáciai béketeremtése miatt fontos. Továbbá az Oroszország elleni szankciók feloldásáról beszélt, amely megszorítások szerinte "gazdaságilag károsak és értelmetlenek". "Az FPÖ semleges és megbízható közvetítője és partnere a békekötésnek" - olvasható a bejegyzésben.

"Szellemi zavarodottság"

Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek pártja is bírálta a megállapodást. Az SPÖ igazgatója Georg Niedermühlbichler az államfőválasztás utáni "szellemi zavarodottságról" beszélt. 

Az FPÖ jelöltje, Norbert Hofer a decemberi államfőválasztáson alulmaradt kihívójával, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellennel szemben. 

Reinhold Mitterlehner az ÖVP elnöke "durvának, érzéketlennek és következetlennek" minősítette az egyezményt. 

A Zöldek pártja a történteket úgy kommentálta, hogy az FPÖ két héttel az államfőválasztást követően visszatért az Európa-ellenes politikájához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?