Megszökött egy ebola vírustól fertőzött – félő, hogy újra támad a járvány

Csaknem 11 ezerrel több maláriás halt meg az ebola miatt

Megszökött egy ebolafertőzött Kongóban egy klinikáról, és félő, hogy újra elszabadulhat a járvány – adta hírül vasárnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az illető egy 28 éves, motorostaxis férfi. Beni városában szökött el a klinikáról, miután pénteken megállapították, hogy fertőzött. Rajta kívül még öt ismert ebolás fertőzöttje van jelenleg Kongónak, amely a múlt héten kis híján bejelentette, hogy mentes az ebolától, mivel április 10-ig több mint hét héten át nem akadt újabb ebolás eset. Csak két nap volt hátra a közlésig, amikor felfedeztek egy újabb kisebb gócot.

Az afrikai ország 2018 augusztusától küszködik az ebolával, amely azóta 2200 emberrel végzett a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A lakosok körében jó pár közösség úgy hiszi, nincs is járvány.

A koronavírus-ragály nem kerülte el Kongót sem. Eddig 327 bizonyított fertőzött van az országban, a vírus 25 emberrel végzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?