Megszervezik a dzsihadisták elleni harc koalíciójának találkozóját

London |

<p>John Kerry amerikai és Philip Hammond brit külügyminiszter csütörtökön Londonban megrendezi az Iszlám Állam (IA) dzsihadista szervezet elleni harcra szerveződött koalíció tagállamainak találkozóját.</p>

Hammond a Daily Telegraph című londoni lappal közölte, hogy a találkozó fontos lehetőség lesz az eddig elért eredmények megvonására. A londoni találkozón döntést hoznak arról, hogy mit kell még tenni az IÁ teljes megsemmisítése érdekében - mondta a brit külügyminiszter.

Egy magas beosztású londoni kormányilletékes megerősítette, hogy a találkozót a londoni Lancaster House-ban tartják meg csütörtökön, két héttel a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap és egy kóser bolt elleni terrortámadások után.

Az AFP hírügynökség szerint a találkozó napirendjén öt kérdés szerepel majd: szó lesz az IÁ soraiban harcoló külföldi zsoldosokról, a szervezet elleni katonai kampányról, a szervezet pénzforrásairól és kommunikációjáról, illetve a térségbe irányuló humanitárius segélyekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?