Megszavazták Ungureanu kormányát

Bukarest |

<p>Megszavazta csütörtökön a román parlament az új kormányt, amelyet Mihai Razvan Ungureanu volt hírszerzési főnök vezet.</p>

Az ellenzéki pártok távol maradtak a szavazástól, így csak a kormánykoalíciót alkotó pártok és az azt támogató képviselők vettek részt a voksoláson.
Ioan Oltean, a kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) főtitkára közölte, hogy a kormány 237 - a szükségesnél 5-tel több - támogató és két ellenszavazatot kapott.
A kormányt ugyanaz a parlamenti többség támogatja, amely a hétfőn lemondott Emil Boc volt miniszterelnök kabinetje mögött is állt. Így a PD-L-en kívül a kabinetben helyet kapnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) miniszterei, de támogatja a kormányt a parlamentben a nemzeti kisebbségek frakciója is.
Mihai Razvan Ungureanu szerdáig a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója volt, de lemondott erről a tisztségről, miután az államfő miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki.
A parlament előtt elmondott beszédében Ungureanu kifejtette, hogy nagy vonalakban az előző kormány programját követi majd. Leszögezte: nem áll szándékában teljesíthetetlen ígéreteket tenni, és csak "óvatos" bér- és nyugdíjemelést helyezett kilátásba, ha ezt lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye. Mint mondta, még az idén sorra kerülő parlamenti választásokig a gazdaság stabilitásának biztosítására és Románia nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségeinek betartására törekszik majd.
A parlamenti vitán az ellenzék részéről csak Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke volt jelen, aki bukaresti megfigyelők szerint szokatlanul békülékeny hangnemben szólalt fel. Kijelentette, hogy pártja ugyan nem támogatja a kormányt, de partnerek lesznek olyan projektekben, amelyeket Románia nemzeti érdekei megkövetelnek.
A román sajtó napok óta arról cikkezik, hogy törés történt az ellenzéki Szociálliberális Szövetségben (USL), miután annak két fő pártja, a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) több kérdésben nem értett egyet az utóbbi időben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?