<p>Szlovák–magyar nemzetiségi fórumot tartottak Kassán, a résztvevők az észak-kelet magyarországi és a kelet-szlovákiai vállalkozók együttműködésének lehetőségét keresték.</p>
Megnyitották a Magyar Nemzeti Kereskedőházat Kassán

Kassa |
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t a Magyar Állam és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hozta létre. A kereskedőház új piacokat és új üzleti lehetőségeket keres. Tevékenysége két fő pillérre, a piaci igények felmérésére, illetve a versenyképes hazai termékek és szolgáltatások megtalálására épül. „A Magyar Nemzeti Kereskedőház egy évvel ezelőtt indította be új projektjét, összesen 22 irodát nyit a Kárpát-medencében. Az iroda nemcsak az üzletek felderítésével, hanem tanácsadással is foglakozik” – nyilatkozta Skapinyecz Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház igazgatója. A kereskedőházak széles körű szolgáltatásokat nyújtanak a vállalkozásoknak. A most átadott kassai irodát a Fő utca 72 szám alatti Csáky-Dessewfy irodában nyitották meg, vezetője Mihók Gábor. „Ha egy kis- vagy középvállalkozó bejön az irodába, elsősorban a konkrét üzleti lehetőségeket fogjuk számára felkutatni” – sorolta Mihók, majd hozzátette, a kezdeményezést Kassa Megye Önkormányzata is szívesen fogadta. Zachariaš István megyei alelnök közölte, örülnek minden olyan kezdeményezésnek, amely a megye fejlődését, az itt élő emberek életét segíti. „Most készítjük elő azt a gazdasági fejlesztési tervet, melyet nemsokára bemutatunk az önkormányzatnak. Lényeges motívum a kassai és a pozsonyi régió közötti különbségek csökkentése is” – mondta Zachariaš István.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.