Megnevezte miniszterjelöltjeit Merkel pártja

Angela Merkel
Berlin |

Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.

Angela Merkel pártja elnökségének ülése után elmondta, hogy a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződés alapján a CDU-nak jutó hat minisztérium vezetésére a "jövőre orientált", új arcokból és tapasztalt politikusokból álló együttest állítottak össze, nőket és férfiakat egyenlő arányban. Rámutatott, hogy a csoport viszonylag fiatal, így ő lehet az egyetlen 60 éven felüli CDU-s a következő kormányban.

Emlékeztetett arra, hogy a kabinet akkor alakulhat meg, ha az SPD március 2-ig tartó  pártszavazásán elfogadják a koalíciós szerződést.

A CDU konzervatív irányzatához sorolt Jens Spahnnal kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, hogy "rendben van", ha bárki is kritikus kijelentéseket tesz, és ez nem csak a 37 éves egészségügyi szakpolitikusra jellemző. Az sem egyedülálló, hogy a keresztényszociális és a liberális mellett a CDU harmadik irányzata, a konzervatív irányzat képviselői is kormányzati szerephez jutnak - tette hozzá, példaként említve, hogy az eddigi belügyminiszter, a kabinetből távozó Thomas de Maiziere is a párt ezen szellemi "gyökeréhez" tartozik.

Kiemelte: az összes többi miniszterjelölt mellett Jens Spahn számára is az a legfontosabb, hogy a kormány jól végezze a dolgát és hozzájáruljon Németország fejlődéséhez.

Gazdasági miniszternek az eddigi kancelláriaminisztert, Peter Altmaiert jelölik. Az ugyan "fájdalmas", hogy a CDU nem tarthatja meg a pénzügyminisztériumot, viszont megkapja a gazdasági tárcát, "Ludwig Erhard minisztériumát" - utalt Angela Merkel a második világháború utáni nyugatnémet gazdasági fellendülés megalapozójaként tisztelt néhai CDU-s gazdasági miniszterre és kancellárra. Hozzátette, a szociális piacgazdaság modelljét hozzá kell igazítani a 21. századi körülményekhez, legfőképpen a digitalizáláshoz, ezért a gazdasági tárca nagyon fontos minisztérium lesz.

Kancelláriaminiszternek Helge Braunt jelölik, aki eddig a bürokráciacsökkentésért és a szövetségi állam és a tartományok kapcsolataiért felelős államminiszter volt a kancellárián. Fő feladatai közé tartozik majd a digitalizációval kapcsolatos kormányzati törekvések összehangolása - mondta Angela Merkel.

A védelmi minisztériumot továbbra is Ursula von der Leyen vezetheti, aki a pártelnök-kancellár szavai szerint az előző ciklusban egy sor fontos reformot elindított a fegyveres erőknél.

Új arc a kormányban Julia Klöckner, a CDU egyik legnépszerűbb politikusa, aki a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumot vezetheti. A párt középnemzedékéhez tartozó, borász családból származó 45 éves politikus 2009-től 2011-ig parlamenti államtitkár volt a tárcánál.

Szintén új arc az országos politikában eddig szinte ismeretlen Anja Karliczek, akit az oktatási és kutatási minisztériumot vezetésére jelöl a CDU. A 46 éves politikus 2013-ban került be a szövetségi parlamentbe (Bundestag), az oktatás- és tudománypolitika új terület neki. Ezzel kapcsolatban Angela Merkel kérdésre válaszolva kiemelte: ahogy a védelmi minisztérium vezetéséhez sem szükséges katonai pályafutás, úgy az oktatási és kutatási tárcához sem kell feltétlenül tudományos háttér. Hozzátette, hogy a jelölt gyorsan beleássa majd magát új szakterületébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?