Megmaradási stratégia

Budapest. Megmaradási és nemzetépítő stratégiát dolgoz ki a Magyar Reformátusok Világszövetsége (MRVSZ) – jelentette be Tőkés László, a szervezet elnöke tegnap a választmány előző napi döntéseit ismertetve.

Budapest. Megmaradási és nemzetépítő stratégiát dolgoz ki a Magyar Reformátusok Világszövetsége (MRVSZ) – jelentette be Tőkés László, a szervezet elnöke tegnap a választmány előző napi döntéseit ismertetve. A keddi tanácskozás elfogadta az MRVSZ programját, megkezdte a 2006-ban esedékes ötödik magyar református világtalálkozó előkészületeit, áttekintette az egyházi átvilágítás és a múlttal való szembenézés témakörét, továbbá az egyetemes zsinattal közösen köszöntőt fogalmazott meg a Református Világszövetség augusztus 17-én, Nagyváradon kezdődő európai területi nagygyűlésére. A választmányi ülés záró nyilatkozata szerint a romániai népszámlálás nyomán felszínre került drámai helyzet, s a többi határon túli magyar nemzeti közösség „Trianon óta tartó tragikus fogyása és pusztulása” összefogásra és cselekvő szolgálatra készteti a világszövetséget. A dokumentum kitér arra is, hogy a szervezet a nemzetépítő stratégia kidolgozása mellett felhívást bocsát ki a megmaradás egész magyarságot átfogó polgári és egyházi köreinek megalakítására. Tőkés közölte: a kezdeményezés jól rímel ugyan a polgári körök mozgalomra, de nem erről van szó. A megmaradási stratégia kidolgozására kora ősszel – a lehető legszélesebb ökumenikus összefogással – tanácskozássorozatot indítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?