Megkezdődött a NATO-csúcstalálkozó

Newport (Wales) |

<p>A dél-walesi Newportban megkezdődött csütörtökön a NATO-országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó tanácskozása, amelynek két fő témája az Ukrajnával szembeni agresszív orosz magatartásra adandó nyugati válasz, valamint a &quot;korszakváltás&quot;.</p>

Az úgynevezett korszakváltás a NATO eredeti rendeltetésének, a szövetséghez tartozó országok kollektív védelmének ismételt középpontba állítása. Mindezzel párhuzamosan ez év végén lezárul a 13 esztendeje indított, NATO vezette, nagyszabású afganisztáni harci művelet, az ISAF.    A két fő téma annyiban érintkezik egymással, hogy a NATO az ukrajnai válság nyomán a további orosz szándékkal kapcsolatban megnövekedett aggodalmak miatt azt tervezi, hogy erősíti katonai jelenlétét a keleti tagországokban, a balti államokban, Lengyelországban és Romániában.    A nagy-britanniai NATO-csúcstalálkozóhoz szorosan kapcsolódik, hogy a tagállami vezetők találkoznak Petro Porosenko ukrán elnökkel is a NATO-Ukrajna Bizottság ülésének keretében.    A csúcs résztvevői emellett eszmecserét folytatnak a világ különböző térségeiben található partnerországok képviselőivel is az együttműködés szorosabbra fűzéséről.    A tanácskozás helyszínén, az egyébként is meglehetősen félreeső, a külvilágtól ezúttal különös gondossággal elzárt, zöldellő golfpályák által körbevett Celtic Manor pihenőközpontban Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár és David Cameron brit miniszterelnök fogadta a résztvevőket. A "családi fotó" elkészülte után megkezdett első hivatalos ülésen Afganisztán helyzetét tekintik át - nem csupán a NATO-tagok, hanem a nemzetközi erőben részt vevő partnerek, valamint több nemzetközi szervezet képviselői is.     Délután a NATO-államok külügyminiszteri szinten konzultálnak a szövetséghez csatlakozni akaró országok - Grúzia, Montenegró, Macedónia, valamint Bosznia-Hercegovina - képviselőivel, majd kora este tartják a NATO-Ukrajna Bizottság ülését.    Este a NATO-csúcsvezetők munkavacsorán folytatják az eszmecserét, amelyen Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?