Megkéselt kézilabdások - Nagy tömeg gyászol Veszprém belvárosában

Veszprém |

<p>Mintegy kétszázan gyűltek össze vasárnap délig Veszprém belvárosában a Patrióta bár előtt, a Vas Gereben utcában, ahol hajnalban bűncselekmény áldozata lett az MKB Veszprém KC 26 éves kézilabdázója, a román válogatott Marian Cozma.</p>

Az emberek gyertyákat gyújtanak és helyeznek el a házfalnál, ahol Marian Cozma fényképét helyezték el egy tablón.
    A tömeg békés, bár mindenki hangosan és felháborodva tárgyalja a történteket. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint szinte mindenki arról beszél, hogy egy román tévétársaság már közölte: "egy népes cigány társaság" követte el a bűncselekményt. A gyülekező tömeget a város vezetői nyugtatják, s jó néhány rendőrautót és rendőrt is látni a Vas Gereben utca végénél lévő Szabadság téren.
    Egy veszprémi vendéglős - aki a neve elhallgatását kérte - az MTI-nek elmondta: szombaton délután az egyik szórakozóhelyen egy nemrég szabadult bűnöző leütött egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Veszprémben ismert bűnöző gyakran előfordult a Patrióta bárban, s nagy valószínűséggel a leütött férfi mozgósíthatta a baráti körét - vélekedett a vendéglős. Mint elmondta: azt is biztosan tudja, hogy amikor szombaton este a kézilabdások megérkeztek a bárba, egy férfi már előre figyelmeztette őket: vigyázzanak, mert itt ma "balhé várható".
    A gyászoló, gyertyákat gyújtó tömegben ott látható több egykori veszprémi válogatott kézilabdás is. Horváth Gábor, a csapat egykori sokszoros válogatott jobbszélsője az MTI-nek annyit jegyzett meg: nem akarja kifejteni a véleményét, mert ebben a helyzetben nem akar politikáról beszélni, noha szerinte ebben az ügyben "politikai is van".
    A veszprémi gárda román válogatott beállósát, Marian Cozmát vasárnap hajnalban, egy veszprémi szórakozóhely előtt szíven szúrták, a 26 éves sportoló a kórházba szállítást követően életét vesztette. A klub másik két légiósa, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zarko Sesum súlyos sérülést szenvedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?