Megismételt felmérés Magyarországon az EU-ról

Budapest |

<p>Európa eszme-csere címmel konferenciát tartanak ma a Parlamentben, ahol megismétlik a Szonda Ipsos októberi felmérését a magyar lakosságnak Európai Unióról kialakított véleményéről egy kisebb mintán - közölte az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője. A Szonda Ipsos októberben 1500 fős mintán végzett felmérést. Az akkor megkérdezettek közül kétszáz embert hívtak meg a konferenciára, s ennek a mintának az összetétele reprezentálja a teljes magyar lakosságot.</p>

György Gábor elmondta, hogy a résztvevők szakértőkkel, politikusokkal folytatott beszélgetéseiken két kérdéscsoportot járnak körül, az Európai Unió agrárpolitikáját és az uniós tagság mindennapi életünkre gyakorolt hatását.

Az Európa Eszme-csere keretében a résztvevőknek nemcsak a szakmai érvek megismerésére lesz lehetőségük, hanem véleményüknek is hangot adhatnak az egyes témakörök kapcsán. A fórum lezárásaként ismét kitöltik a kérdőívet, amelyet korábban az országos felmérés során használtak.

A kutatók arra kíváncsiak, hogy az eredeti felméréshez képest miként változik az emberek véleménye a tények pontos ismerete és a párbeszédre épített kommunikáció hatására. György Gábor hangsúlyozta, hogy egy "normál felmérés" során a kérdezőbiztosok aránylag rövid idő alatt 50-100 kérdést tesznek fel, s feltételezi, hogy egy más szituációban, ahol a megkérdezettek részletesen végiggondolhatják és kialakíthatják véleményüket, más eredmény születik.

A Szonda Ipsos 2008 októberében elvégzett felmérése szerint a magyar lakosság 43 százaléka döntene Magyarország európai uniós tagsága mellett; 52 százaléka gondolja úgy, hogy csak hosszabb távon, több év alatt történnek majd fontos változások az emberek hétköznapjaiban; 49 százalék véli azt, hogy számára és a családja számára a tagság eddigi négy éve inkább hátránnyal járt; 58 százalék tartja úgy, hogy versenyképtelenné válnak a magyar mezőgazdasági termékek itthon a nyugatiakkal szemben; 47 százalék véleménye, hogy a magyar élelmiszerek sokkal jobb minőségűek, mint a csatlakozás után piacra került külföldi áruk. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?