Megint lesz sorozás Csehországban?

Prága |

<p>Csehországban ismét felmerült a kötelező sorkatonaság bevezetése,&nbsp;&nbsp;mégpedig tizenegy évvel annak eltörlését követően. Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter csütörtökön azt mondta, nem zárják ki ennek lehetőségét.</p>

A védelmi tárca vezetője azután nyilatkozott a javaslatról, hogy a cseh szenátus több képviselője is felvetette a kötelező sorkatonaság újbóli bevezetésének megfontolását.

Szerdán a cseh törvényhozás új védelmi törvényt fogadott el, s ennek értelmében a cseh fiatalok önkéntes katonai szolgálatra jelentkezhetnek.

Csehországban 140 év után 2005 január elsején szűnt meg a kötelező sorkatonaság, és alakult át a hadsereg hivatásos katonákból álló védelmi erővé. Jelenleg mintegy húszezer katona és kilencezer civil munkatárs áll a hadsereg szolgálatában.

A Pravo című cseh napilap keddi számában Stropnicky úgy nyilatkozott, hogy a lakosságnak "lépésről lépésre" fel kell készülnie a változásra.

December közepén Prága újra lehetővé tette az önkéntes alapon történő besorozást. A cseh kormány ezt a döntését Európa egyre romló biztonsági helyzetével indokolta. Az ukrajnai válság mellett a növekvő terrorfenyegetettséget és a menekültválságot nevezték meg biztonsági kockázatként.

Stropnicky eredetileg az új védelmi törvényben a kötelező besorozást - egyfajta regisztrációs kötelességként - akarta elfogadtatni, amit nem követett volna automatikusan katonai szolgálat. Mindenesetre a heves bírálatok hatására a cseh kabinet egyelőre elállt ettől a tervétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?