Meghosszabbítják az Oroszországgal szembeni szankciókat

Brüsszel |

<p>Az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek korábbi döntésével összhangban az Európai Unió meghosszabbítja az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat. A tagállamok brüsszeli nagyköveteinek szerdán sikerült megegyezniük a részletekről.</p>

Nevük mellőzését kérő uniós források szerint a kérdés hétfőn kerülhet az uniós külügyminiszterek tanácsa elé, amely formálisan jóvá is hagyja majd.

Az uniós állam- illetve kormányfők márciusban döntöttek arról, hogy a szankciók lebontását attól teszik függővé, hogy maradéktalanul teljesül-e az ukrajnai konfliktus politikai rendezését szolgáló minszki megállapodás, amely azt is kiköti, hogy Ukrajnának az év végéig vissza kell kapnia az ellenőrzést keleti határa fölött.

Névtelenséget kérő források szerint a júliusban lejáró büntetőintézkedéseket hat hónappal, 2016. január végéig hosszabbíthatja meg az unió. Így a tagállamoknak az év végét követően egy teljes hónapjuk lesz értékelni, hogy megvalósultak-e a Minszkben tett vállalások.

Az ukrajnai konfliktus kezdete óta az Európai Unió fokozatosan vezetett be szankciókat Moszkvával szemben Oroszországnak a válságban játszott szerepe miatt. Eleinte ezek pusztán diplomáciai jellegűek voltak, majd konkrét személyek ellen rendeltek el vagyonbefagyasztást és a beutazási tilalmat. Az orosz gazdaság egyes részeit, az olajkitermelést, a védelmi és pénzügyi szektort érintő büntetőintézkedések bevezetéséről azután döntöttek a tagállamok, hogy Kelet-Ukrajna felett lelőtték a malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát, majd az oroszpárti szakadárok akadályozták a hozzáférést a roncsokhoz és az áldozatok földi maradványaihoz, amelyeket nem egy esetben ki is fosztottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?