Meghátrált a cseh államfő

Prága |

<p>Meghátrálásra kényszerült Milos Zeman cseh köztársasági elnök Martin C. Putna akadémikus, neves irodalomtörténész egyetemi tanárrá való kinevezése ügyében. Petr Fiala oktatásügyi miniszter, miután szerdán délelőtt megbeszélte az ügyet az államfővel, közölte: Zeman kész aláírni Putna professzori kinevezését, de a dekrétum átadását ebben az esetben a miniszterre bízza.</p>


    Az elnök ugyanakkor bejelentette: javasolni fogja a kormánynak, hogy módosítsa a főiskolai törvényt, miszerint a tanárokat az államfő nevezi ki. "Ez monarchista maradvány, szívesen lemondok róla, ahogy már korábban lemondtam arról, hogy amnesztiát hirdessek" - mondta Zeman. A sajtóértekezleten az újságírók nem kaptak lehetőséget kérdésekre.
    Zeman a múlt hét végén jelezte, hogy nem fogja kinevezni egyetemi tanárrá Putnát, akit a Károly Egyetem terjesztett elő a professzori címre. Az elnök úgy vélte: a homoszexuális mivoltát nyíltan vállaló Putna több megnyilvánulása nem egyeztethető össze a jó ízléssel, a jó erkölccsel, ezért az illető alkalmatlan a professzori címre. Az elnök tagadja, hogy azért ellenezte volna Putna professzori kinevezését, mert az a januári elnökválasztási kampányban ellenfelét, Karel Schwarzenberget támogatta.
    Az államfő bejelentése széles körű tiltakozási hullámot indított el, a politikusok és a sajtó össztüzet zúdítottak Zemanra, hogy visszaél hatalmával. A sajtóban már korábban megjelent, hogy módosítani kellene a főiskolai törvényt, s a professzorok kinevezésének jogát az egyetemek kezébe kellene helyezni. Zeman mellett csak a kommunisták és néhány katolikus személyiség állt ki. Más katolikus értelmiségiek viszont Putna mellé álltak.
    A csehországi gyakorlat az, hogy a professzori címet az egyetem tudományos tanácsa javasolja, míg a kinevezési dekrétumot az államfő írja alá. Sem Václav Havel, sem Václav Klaus elnöksége idején nem fordult elő, hogy az államfő elutasította volna az egyetemek javaslatát.
    Václav Hampl, a Károly Egyetem rektora azonnal levelet írt az államfőnek, és magyarázatot követelt az ügyben. "Olyan helyzet alakult ki, amely szögesen eltér az eddigi gyakorlattól" - jelentette ki Hampl.
    "Ha Zeman azt akarná jelezni, hogy az olyan ember, aki nyíltan vállalja szexuális másságát, nem kaphat akadémiai címet, akkor véleményével kikerült a mai nyugati civilizáció köréből" - írta hétfőn a Hospodárské Noviny című neves gazdasági és politikai napilap. Az újság szerint az ilyesféle megkülönböztetés a diktatórikus, autoriter rendszerekre jellemző.
    Helyi megfigyelők szerint az ügy szerdán bejelentett kompromisszumos megoldása lényegében az államfő meghátrálását jelenti, s ebben nagy szerepe van a közvélemény nyomásának is.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?