Meghalt egy zsidó férfi Izrael-párti és palesztinbarát tiltakozók verekedésében Kaliforniában

izraeli-palesztin konfliktus

Meghalt egy zsidó férfi Izrael-párti és palesztinbarát tiltakozók verekedésében Kaliforniában, a rendőrség gyilkosságnak tekinti az esetet – közölte a Ventura megyei sheriff hivatala helyi idő szerint hétfőn.

A 69 éves Paul Kessler a vasárnapi tüntetések alatt a földre zuhant, beütötte a fejét, és hétfőn belehalt sérülésébe – közölte a Ventura megyei sheriff hivatala.

Egyelőre senkit sem gyanúsítottak meg az ügyben, a hatóságok az esetet elszigetelt esetként kezelik, de a gyűlölet-bűncselekmény lehetőségét sem zárták ki.

Vasárnap egy időben tartottak Izrael-barát és palesztinpárti tüntetéseket a Los Angelestől 65 kilométerre található Thousand Oaksban. A demonstrálók között szóváltás alakult ki, majd az események a tettlegességig fajultak – közölte a Ventura megyei sheriff hivatala szemtanúk jelentéseire hivatkozva.

Noah Farkas rabbi, a CAIR-LA helyi zsidó szervezet vezetője önkormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy az áldozatot egy palesztinpárti tüntető ütötte fejbe megafonnal. Elmondása alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, de még nem vették őrizetbe, mivel a nyomozás még nem zárult le.

„Ez történik most Amerikában, a félelem és terror kultúrája, amely a zsidó közösség ellen irányul” – hangoztatta Farkas. A szervezet a vasárnapi esetet az idei évben elkövetett negyedik jelentős Los Angeles-i antiszemita bűncselekménynek nevezte.

Az American-Islam Relations nevű polgárjogi csoport is együttérzésének adott hangot, és arra kérte a lakosságot, hogy tartózkodjanak az elhamarkodott következtetések levonásától és a tragédia felhasználásától politikai haszonszerzés céljából.

„A CAIR-LA és a muzulmán közösség a zsidó közösség mellett áll és elutasítja az erőszak, az antiszemitizmust, az iszlamofóbia és vagy a gyűlöletkeltés bármilyen formáját” – szerepel a két szervezet közös közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?