Meghalt Bárányi Ferenc orvos, író, politikus

Bukarest |

<p>Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 81. évében elhunyt Bárányi Ferenc temesvári orvos, író, politikus, a bánsági magyarság kiemelkedő személyisége, első szabadon választott parlamenti képviselője, volt romániai egészségügyi miniszter, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alelnöke - közölte pénteken az MTI-vel a család.</p>

Bárányi Ferenc 1936. május 13-án született a bánsági Nagyszentmiklóson. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen elvégzése után (1959) Szokolon, 1965-től pedig Temesváron volt orvos, később aneszteziológus főorvos. Egészségügyi értekezéseket, ismeretterjesztő műveket, valamint karcolatokat, novellákat közölt a romániai magyar sajtóban és könyvkiadóknál, Égbenyúló kockakövek címmel 1983-ban önéletrajzi ihletésű regényt publikált a sztálini korszakról.

Feleségével, a két éve elhunyt Bárányi Ildikó orvossal, íróval együtt meghatározó szerepet töltött be a bánsági magyar közélet szervezésében. Az 1989-es temesvári forradalom napjaiban alapítóként vett részt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség megszervezésében.

1990-től 2000-ig Temes megyei parlamenti képviselő a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben, 1998-ban néhány hónapig Románia egészségügyi minisztere. Az RMDSZ-en belül a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban alelnökként tevékenykedett.
 Feleségével együtt alapítóként játszottak szerepet a Máltai Szeretetszolgálat romániai hálózatának kiépítésében. Az országos szervezet működésének 25. évfordulója alkalmából októberben mindketten megkapták (felesége posztumusz) a szeretetszolgálat arany fokozatú (Pro Merito Melitensi) érdemrendjét.

Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak. Közéleti munkásságát az évek során számos kitüntetéssel ismerték el, 2016 augusztusában Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki karitatív tevékenysége, valamint az erdélyi magyarság közéleti képviselete elismeréseként.

Bárányi Ferenc Budapesten hunyt el péntekre virradó éjszaka. Temetéséről a család később intézkedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?