Meghalt a veronai baleset legsúlyosabb sérültje

Budapest |

<p>Meghalt a veronai buszbaleset legsúlyosabb égési sérültje szerda délben - közölte a budapesti Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón.</p>

Tamás Róbert elmondta, hogy a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére következett be "a negyven év körüli férfi" halála, amit több szervi elégtelenség és egy nagyon súlyos tüdőgyulladás okozott.

A férfi utas volt a buszon - közölte.

Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a férfinek - akit ötödikként szállítottak Magyarországra - kiterjedt, hatvan százalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.

Kérdésekre válaszolva közölte: egy nagyon súlyos koponyasérültet ápolnak még a kórházban, az ő állapota stabilnak mondható. 

Kommunikálni is lehet vele, de még idegsebészeti műtét vár rá - tette hozzá Tamás Róbert.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A most meghalt férfi a tizenhetedik halálos áldozata a szerencsétlenségnek. 

A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?