Meghalt a börtönben Pándy András

Brüsszel |

<p>Meghalt a börtönben Pándy András sorozatgyilkos &ndash; jelentette hétfőn a belga média.&nbsp;</p>

A magyar származású volt lelkészt, akit 86 éves korában ért hétfő hajnalban a halál, 2002-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre hat családtagjának meggyilkolása miatt. Ágnes lányával - aki egyben a szeretője is volt – bűnszövetségben két volt feleségét, két saját fiát, valamint második felesége két lányát ölte meg. A holttesteket feldarabolták, és maradványaikat savval részben feloldották.     Mindez a nyolcvanas évek végén történt, Pándy akkor már évtizedek óta Belgiumban élt.      Ágnest, aki beismerő vallomást tett, 21 évi börtönre ítélték, de 2010-ben feltételesen szabadlábra helyezték.     Pándy az eljárás alatt végig tagadott, és azt állította, hogy az eltűnt családtagok egészségben élnek, és ő maga "az angyalok által" kommunikál is velük.      A bűncselekmény-sorozat felderítése közvetett módon egy másik hírhedt belga sorozatgyilkos, Marc Dutroux ügyének köszönhető: Dutroux esetében a nyomozó hatóság számos hibát követett el, és a bírálatok nyomán a rendőrség alaposabban utána nézett korábbi, tisztázatlan eltűnési eseteknek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?