Meghaladta a 2 milliót a Lengyelországba érkezett menekültek száma

ukrán menekültek

Meghaladta a 2 milliót a háború kitörése óta Lengyelországba érkezett ukrajnai menekültek száma - közölte a lengyel határőrség a Twitteren pénteken, hozzátéve, hogy zömmel nőkről és gyermekekről van szó.

Korábbi hivatalos közlések szerint nem ismert azok száma, akik a belső schengeni határokon át továbbutaztak Európa más országaiba.

A menekültek száma az utóbbi napokban csökkent, az előző naphoz képest csütörtökön 14, szerdán pedig 11 százalékkal kevesebben érkeztek Ukrajnából Lengyelországba.

Sokak számára a délkelet-lengyelországi Przemysl pályaudvara jelenti az első lengyelországi állomást. A város polgármestere, Boguslaw Swiezy pénteki sajtóértekezletén elmondta: a lengyel határ közelében fekvő ukrajnai Javoriv gyakorlótér elleni vasárnapi orosz légitámadás után nem észlelték a menekültek számának jelentősebb megugrását, és nem tudni, ebből a szempontból milyen hatással lesznek a Lviv (Lemberg) térségéből péntek hajnalban jelentett orosz rakétatámadások.

A lengyel oktatási tárca pénteki közleménye szerint eddig mintegy 700 ezer ukrán iskoláskorú gyermek érkezett, nagyjából a 10 százalékuk már lengyel iskolákban tanul, egy részük pedig lengyel nyelvi előkészítő csoportokba jár.

Waldemar Kraska egészségügyi miniszterhelyettes pénteken a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta: a lengyelországi kórházakban jelenleg mintegy 1500 ukrán állampolgárt, köztük 840 gyermeket ápolnak. A háborús menekültek térítésmentes egészségügyi ellátásban részesülnek.

A múlt szombaton Lengyelországban hatályba lépett az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló, az ukrán állampolgárok lengyelországi tartózkodása és munkavállalása rendezését célzó különleges törvény. Ennek értelmében az ukrajnai menekültek szerdától kérvényezhetik a lengyelországi ügyintézést megkönnyítő személyazonosító számot. E célból a helyhatóságok mobil irodákat is létesítenek, a mostani hét végén a varsói Nemzeti Stadionban is nyitnak egy nagyobb kapacitású ügyintéző központot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?