Megerősítette határvédelmét India

Újdelhi |

<p>Megerősítette Mianmarral közös határának védelmét India: az intézkedés célja, hogy megakadályozza a rohingják belépését az ország területére - közölték pénteken indiai hivatalos források.</p>

Az asszámi lövészezred nyolc tartalékos századát vezényelték ki a határterületre - közölte Upendra Dvivedi, a testület főfelügyelője. Ez az egyik legrégebbi félkatonai erő Indiában.

A biztonsági erők teljes készültségben vannak a határnál, mind a szárazföldön, mind a levegőben, az illegális rohingja bevándorlóáradat miatt - idézte Dvivedi szavait az indiai IANS hírügynökség.

Más jelentések azonban hozzátették, hogy Indiába a közelmúltban nem érkeztek rohingja menekültek.

Bangladesbe viszont legalább 391 ezer rohingja menekült el Mianmarból az arakáni erőszakhullám kezdete, augusztus 25. óta - jelentette pénteken az ENSZ dakkai irodája. Az ENSZ Gyermekalapjának beszámolója szerint közülük mintegy 240 ezer gyermek.

A bangladesi ENSZ-misszió vezetője, Robert Watkins elmondása szerint a menekültek száma az elkövetkezendő hetekben a duplájára nőhet.

A bangladesi rendőrség legfrissebb adatai szerint már több mint száz rohingja vesztette életét a két ország közötti Naf folyóban, miközben a bangladesi partokat próbálták elérni.

Közben az iráni kormány pénteken mintegy 40 tonnányi, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges humanitárius segélyszállítmányt küldött a rohingják megsegítésére. Iránon kívül elsőként Törökország küldött humanitárius segélyt a rohingjáknak, és már Pakisztán is jelezte ilyen irányú szándékát.

A buddhista többségű Mianmarban illegális bangladesi bevándorlóknak tekintik a muszlim kisebbség tagjait, akiknek többsége nem rendelkezik mianmari állampolgársággal sem. A menekülthullám azután indult meg, hogy a mianmari hadsereg "tisztogató műveletbe" kezdett, amiért három hete rohingja szélsőségesek összehangolt támadásokat hajtottak végre mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen Arakán államban.

A hatóságok annak ellenére nem hajlandók állampolgárságot adni a rohingjáknak, hogy több nemzedék óta Mianmarban élnek. A helyi hatóságok a rohingják szabad mozgását, az oktatáshoz és a munkához való jogát is korlátozzák az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyik jelentése szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?