<p>Hivatalos látogatásra szombaton délelőtt Prágába érkezett XVI. Benedek pápa. A katolikus egyház feje három napot tölt a legateistább európai államnak tartott Csehországban. Elődje, II. János Pál személyében legutóbb 12 éve járt pápa Csehországban. XVI. Benedeket a repülőtéren Václav Klaus cseh államfő üdvözölte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh kultúra a kereszténységen alapul, és szükség van a hagyományok ápolására.</p>
Megérkezett Csehországba a katolikus egyházfő
Méltatta az 1989-es bársonyos forradalom jelentőségét, amely szerinte Csehországban véget vetett a vallás elnyomásának is. Egyben hálát mondott a kelet-európai országok felszabadulásáért a korábbi, kommunista korszak elnyomó rendszereinek uralma alól. "Ha a berlini fal leomlása döntő fordulatot jelentett a világtörténelemben, ez még inkább így volt a közép- és kelet-európai országok számára, lehetővé téve, hogy szuverén szereplőkként elfoglalják az őket megillető helyet a nemzetek együttműködésében" - mondta.
"A szabadság megújult, de a múlt öröksége még kísért" - mutatott rá a pápa. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak is meg kell felelnie a kor kihívásának és aktívabbnak kell lennie.
Klaus és a pápa szombaton délután rövid megbeszélést folytatnak az elnöki székhelyül szolgáló Hradzsinban, majd XVI. Benedek vezető cseh politikusokkal és a külföldi diplomatákkal találkozik. A pápa két misét celebrál Csehországban. Vasárnap a dél-morvaországi Brünnben, hétfőn pedig a közép-csehországi Stará Boleslavban. Mindkét misére több tízezer belépő kelt el elővételben.
A tízmillió lakosú Csehországban a katolikus egyház társadalmi befolyása jóval kisebb, mint Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon. A vallásos csehek száma folyamatosan csökken. A legutóbbi népszámláláskor (2001) a csehek majdnem kétharmada hivatalosan is ateistának minősítette magát. Országos felmérések szerint a cseheknek csak 5-7 százaléka jár rendszeresebben templomba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.