Megállapodás született a Románián áthaladó ukrán gabonaexport megduplázásáról

ukrán gabona

A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiség megduplázásáról állapodtak meg Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői – jelentette be a romániai Galacon tartott találkozó eredményeit összegezve pénteken Sorin Grindeanu román szállításügyi miniszter.

A résztvevők annak kapcsán kerestek alternatív útvonalat az ukrán élelmiszer-kivitelre, hogy az elmúlt hetekben Oroszország dróntámadásokat intézett Ukrajna folyami kikötői, a Duna-parti Reni és Ismail ellen.

Grindeanu szerint a Sulina-csatorna (a Duna-delta Romániához tartozó középső ága) maradt az egyedüli használható vízi út az ukrajnai áruforgalom számára, ugyanakkor a romániai szárazföldi – vasúti és közúti – infrastruktúra fontosságát is hangsúlyozta. A román miniszter azt ígérte, hogy Románia a jelenlegi havi kétmillió tonnáról négymillió tonnára növeli szállítási kapacitását a közeljövőben.

A pénteki találkozó után tartott sajtótájékoztatón Olekszandr Kubrakov ukrán újjáépítéséért felelős miniszterelnök-helyettes az ukrán kikötők elleni sorozatos orosz támadásokról beszélt. Kiemelte: július 17., a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezmény felmondása óta Oroszország több mint 200 ezer tonna ukrán gabonát semmisített meg, olyan mennyiséget, ami szerinte egymillió lakos élelmezésére is elegendő lenne egy életen keresztül. Az ukrán kormányfőhelyettes elítélte, hogy Oroszország az éhezést fegyverként próbálja használni.

Vladimir Bolea, Moldova mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztere rámutatott: a találkozón országa vasúti és hajózási infrastruktúrájának fejlesztéséről is egyeztettek, mivel az fontos előrelépést hozhat mind az ukrán, mind a moldovai exportőrök termékeinek kiviteléhez. Jelenleg ugyanis a moldovai exportőrök is minden árujukat közúton viszik a romániai konstancai kikötőbe, akárcsak az ukrajnaiak. Mint mondta: minden Moldovának nyújtott segítség Ukrajnát is segíti, és minden Ukrajnának nyújtott segítség Moldovát is segíti.

Magda Kopczynska, az Európai Bizottság mobilitási és közlekedési főigazgatóságának vezetője leszögezte: az EU elítéli az ukrán kikötői infrastruktúra elleni orosz támadásokat, amelyek életeket sodornak veszélybe, és Ukrajna exportképességének csökkentésével a világ élelmiszer-biztonságát veszélyeztetik. Elmondta: az EU a tavaly májusban létrehozott szolidaritási folyósókon keresztül 2023. június végéig 82 millió tonna, 33 milliárd euró értékű termék exportjához, és 29 millió tonna, 60 milliárd euró értékű termék importjához segítette hozzá Ukrajnát.

Az uniós tisztségviselő szerint Ukrajna a gabonaexport 60 százalékát a szolidaritási folyosókon keresztül bonyolította le, ezek közül pedig a Dunán és konstancai fekete-tengeri kikötőn keresztül vezető útvonal bizonyult a „leghatékonyabbnak”. Az EU júniusban 250 millió eurós támogatást ítélt meg Ukrajna és Moldova számára a határátkelők infrastruktúrájának fejlesztésére – tette hozzá.

A találkozón az Egyesült Államok képviseletében Jim O'Brien, az amerikai külügyminisztérium szankciókért felelős koordinátora vett részt, rámutatva, hogy a szolidaritási folyosókon keresztül, Ukrajna, Moldova, Románia, az EU és Amerika összefogása révén a jelenlegi körülmények között is biztosítható az ukrán gabona kijuttatása a világpiacra.

„Biztosak vagyunk abban, hogy megduplázzuk a szállított gabonamennyiséget, emberek tízezrei járulnak hozzá munkájukkal az ukrán gabona piacra juttatásához. Itt kamionsofőrökről, tengerészekről, kikötői munkásokról, mozdonyvezetőkről van szó. Ez beruházásokat és több munkahelyet jelent, ami jó Romániának, jó a Moldovai Köztársaságnak, jó Ukrajnának, de mindenekfelett az összefogás erejét bizonyítja” – mondta az amerikai tisztviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?