Megállapodás nélkül ért véget az ENSZ globális műanyagegyezményének tárgyalási fordulója

műanyagszennyezés

Megállapodás nélkül ért véget az ENSZ globális műanyagegyezményének ötödik tárgyalási fordulója a dél-koreai Puszan városában vasárnap.

Több mint 170 ország képviselője több év előkészület után az utóbbi egy hétben megpróbált dűlőre jutni a kötelező intézkedésekről a globális műanyagszennyezés korlátozására. A puszani egyeztetéseket eredetileg a végső tárgyalási fordulónak szánták, mivel azonban nem született megállapodás, a megbeszéléseket jövőre folytatják.

„Nem értük el azt, amiért idejöttünk” – mondta Juan Carlos Monterrey Gómez, a panamai delegáció egyik tagja a tárgyalási fordulót lezáró beszédében. „A habozás halált jelent, a cselekvés viszont túlélést” – hangoztatta. Monterrey Gómez kijelentette, hogy nem fogják feladni a küzdelmet, s tovább fognak harcolni a kötelező erejű globális műanyagegyezmény megvalósításáért.

A központi, eddig rendezetlen kérdés a műanyagtermelés korlátozása. Egy több mint száz országból álló csoport, köztük Mexikó, Panama, Ruanda és az Európai Unió azt szorgalmazza, hogy szabjanak maximális felső határt a termelésnek. Több olajtermelő ország azonban, köztük Szaúd-Arábia és Oroszország ellenzi a termelési korlátokat, s fontosabbnak tartják, hogy az egyezmény a hatékony hulladékgazdálkodásra összpontosítson.

Az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése – amelynek 175 ország a tagja – egyhangúlag szavazta meg Nairobiban, 2022 márciusában azt a kezdeményezést, hogy 2024-re jogilag kötelező érvényű szerződést készítenek a világot szennyező műanyaghulladékok minél nagyobb arányú felszámolására. A megállapodást már csaknem tíz éve készítik elő.

A világszervezet szerint évente mintegy 400 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, s a mennyiség évről évre növekvő tendenciát mutat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?