Megállapodás Dél-Korea, Japán és Kína között

Szöul |

<p>A dél-koreai, a japán és a kínai külügyminiszter megállapodott szombaton Szöulban abban, hogy hazájuk mindent megtesz a három ország csúcstalálkozója újbóli és a lehető legrövidebb időn belül történő megrendezése érdekében.</p>

Három év után tartott ismét találkozót a három ország külügyminisztere, hogy felújítsák együttműködésüket. Az első hasonló találkozót 2008-ban tartották a japán Fukuokában. A felek eredetileg évente rendeztek volna háromoldalú egyeztetéseket, ezek azonban 2012 tavaszán területi viták és a történelmi emlékezet terén kialakult nézeteltérések miatt megszakadtak.

A szombati találkozón Jun Bjung Sze dél-koreai külügyminiszter külön is tárgyalt japán és kínai kollégájával, Kisida Fumióval, illetve Vang Jivel, majd háromoldalú megbeszélést tartottak. Utána közös közleményt adtak ki, miszerint megállapodtak abban, hogy "a lehető legrövidebb időn belül" megrendezik az állam-, illetve kormányfők találkozóját.

Az AP hírügynökség megjegyezte: a megállapodás ellenére kérdéses, hogy a csúcstalálkozót bármikor a közeljövőben meg tudják rendezni. "A történelmi nézeteltérések nem a múlttal kapcsolatosak, hanem a jelennel" - jelentette ki Van Ji a közös sajtóértekezleten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?