Megalakult az amerikai-iraki biztonsági együttműködés új fóruma

usa zászló

Az önálló iraki biztonsági erők Iszlám Állam ellen elért eredményeit méltatta az amerikai védelmi miniszter hétfőn, amikor megalakult az amerikai-iraki biztonsági együttműködés új fóruma.

Lloyd Austin miniszter az Egyesült Államok-Irak Közös Biztonsági Együttműködés Párbeszéd (US-Iraq Joint Security Cooperation Dialogue - JSCD) első ülésén országa további elkötelezettségét hangoztatta a biztonságos, stabil és szuverén Irak iránt. Hozzátette, hogy az Iszlám Állam változatlanul fenyegetést jelent, annak ellenére, hogy az iraki biztonsági erők óriási előrelépést tettek a tartós győzelem felé.

A miniszter azt is megerősítette, hogy a Egyesült Államok, az iraki kormány kérésére, továbbra is kész folytatni kiképzési, tanácsadói és segítői tevékenységet az Iraki Biztonsági Erők oldalán, valamint hírszerzési információkat megosztani.

A most létrejött együttműködés folytatása a 2021 júliusában alakult amerikai-iraki stratégiai kezdeményezésnek, amely a 2008-as Stratégiai Keretmegállapodásra épült. A 2008 novemberében aláírt megállapodás vezetett el az amerikai harcoló erők teljes kivonásához Irakból 2021. decemberben.

Az amerikai védelmi minisztérium hétfőn, egy kongresszusi meghallgatása reagálva, közleményben erősítette meg együttérzését a 2021. augusztusi afganisztáni kivonulás során meghalt 13 amerikai katona családjaival, akik hozzátartozójukat a kabuli repülőtér közelében elkövetett merényletben vesztették el.

A szóvivő által kiadott dokumentum szerint a Pentagon örökké hálás lesz az elesettek szolgálatáért, áldozatáért és elkötelezettségéért, amelyet az evakuációs művelet idején mutattak.

Hétfőn az amerikai kongresszus kezdeményezésére rendezett meghallgatáson a csaknem két éve, szolgálat közben meghalt katonák szülei tettek nyilatkozatot. Többségük kritizálta az amerikai kormányzatot, rendezetlennek nevezve az afganisztáni kivonulást, ami véleményük szerint hozzájárult gyermekük halálához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?