Még meg sem jelent, máris botrányt kavart Hillary Clinton könyve

Washington |

<p>Visszatetszést kelt demokraták körében Hillary Clintonnak, volt elnökjelöltjüknek a napokban megjelenő könyve a tavalyi választási vereségéről - írta csütörtökön a kongresszusi ügyekkel foglalkozó The Hill című amerikai hírportál.</p>

A What Happened (Ami történt) című emlékirat a jövő héten kerül a boltokba, a volt elnökjelölt a hétvégén indul népszerűsítő előadó körútra, ám a könyv a héten nyilvánosságra került részletei máris visszatetszést keltettek a Demokrata Pártban. 

A CNN azt írja, hogy a könyvben Clinton bizonyos fokig vállalja a felelősséget a kudarcért, belátja, hogy bizonyos dolgokban hibázott, de ragaszkodik ahhoz, hogy rajta kívül álló okai is voltak a vereségének.

A CNN és The Hill is kiemeli, hogy Clinton a párt szinte valamennyi befolyásos politikusát bírálja: például Barack Obamát, Joe Bident és Bernie Sanders szenátort, volt vetélytársát is. A volt elnökre Clinton azért neheztel, mert azt tanácsolta neki, hogy a kampányban ne támadja Sanderst, nehogy ezzel megossza a pártot a választások előtt. Bident azért ostorozza, mert a kampányban többször is bírálta őt, mondván, hogy képtelen megjeleníteni a Demokrata Párt értékrendjét és céljait, például a középosztály segítéséről vallott politikáját. A legélesebben azonban Hillary Clinton a vermonti szenátort, Bernie Sanderst támadja a könyvben. Megpróbálja nevetségessé tenni Sanders politikai javaslatait és leszólja támogatóit, azzal vádolva meg őket, hogy "szexisták", vagyis azért fordultak ellene, mert nő. Clinton azt állítja: Sanders "tartós kárt okozott a kampányának" és ezzel "kikövezte az utat" Trump győzelméhez.

Előkerül a könyvben James Comey volt FBI-igazgató is, aki Clinton szerint "mindent a feje tetejére állított" azzal, hogy ismért elővette a privát e-mail-kiszolgáló ügyét egy héttel a választás előtt, és Clinton a médiát is bírálja, különösen a The New York Times-t veszi tűz alá.

Clinton azt írja: hiba volt, hogy ő hagyományos elnökjelölti kampányt folytatott, míg Trump egy valóságshow-t vezényelt le a nagy nyilvánosság előtt, az emberek haragjára és ellenérzésére építve. Clinton azt is belátja, hogy nem ismerte fel időben, "hogyan csúszik ki a talaj mindannyiuk lába alól".

Bernie Sanders a The Hill című lapnak adott interjújában azzal válaszolt: itt az ideje, hogy a demokraták "előre nézzenek és ne hátra". A The Hill újságírója megjegyezte: nem mindenki fogadta ilyen nyugodtan a könyvben leírt állításokat. A lap idézte Clinton egyik volt támogatóját, aki pénzgyűjtő rendezvényeket is szervezett neki. "A legjobb, amit tehet, hogy eltűnik. Csak mindenkinek árt az önteltségével. Őszintén szólva az lenne a legjobb, ha befogná, és elhúzna végre" - fogalmazott a meg nem nevezett demokrata párti politikus, aki az elnökjelölt-állító konvención is aktív szerepet játszott. 

"Ez száz százalékig Hillary showműsora, sokan csak vakarjuk a fejünket, és azt kérdezzük, mit akar ezzel. Nem segít, az biztos" - fogalmazott a lapnak Barack Obama egyik volt munkatársa.

Hillary Clintonnal szemben rendkívül kritikus összeállítást közölt a Politico című lap is. A könyvet népszerűsítő körútjáról Clinton egyik volt munkatársa, Jared Huffman azt mondta, ez a "végső csapása", amelyet a saját pártjára mér. A kaliforniai demokrata párti képviselő szerint a pártot most össze kellene fogni, nem egy ilyen könyvvel még jobban szétzilálni. Huffman Twitter-üzenetben kérte Clintont, hogy állítsa le támadásait Sanders ellen. A Politico az NBC televízió héten készíttetett felmérésére hivatkozva közli, hogy Hillary Clinton támogatottsága még soha nem volt olyan alacsony, mint most: 30 százalékos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?