Még keresik a Himalájában eltűnt Várkonyi Lászlót

Peking |

<p>Öt serpa és egy kínai hegymászó kutatja a Himalájában jégomlás következtében elsodort, majd 7000 méteren eltűnt magyar hegymászó, Várkonyi László nyomát; a könnyebben sérült Klein Dávid fokozatosan ereszkedik lejjebb - tudta meg szerdán az MTI Pekingben.</p>

A tibeti hegymászószövetség előző napi értesítése után Sárközy Péter pekingi magyar főkonzulnak sikerült kapcsolatot teremtenie a lhászai illetékesekkel, akik megerősítették, hogy a lehetőségekhez képest igyekeznek az eltűnt magyar alpinistát megtalálni.
Klein Dávid kedden hazajuttatott üzenetében egyebek mellett ezt mondja: "Szemtanúk szerint amíg engem sodort a lavina, Konyit 15-20 méterrel mögöttem elkapta, és direktbe rázuhant a jég. Nekem a jobb karomon van több helyen zúzódás, már itt a hegyen egy mexikói orvos rendbe tette" - olvasható más részletek mellett az expeditions.hu honlapon.
Időközben az alanarnette.com internetes oldalon is megjelent egy levél, amiben idézik Jamie McGuiness új-zélandi hegymászót, aki elmondta, hogy körülbelül 100 méteres távolságból látta, amint nepáli idő szerint április 26-án délután 12 óra 20 perckor egy kisebb jégtömb, törmeléket hullatva levált. McGuiness hangsúlyozza, hogy jégről és nem szikláról van szó. "Nem volt nagykiterjedésű, az úton a sok hegymászóval azonban egy kisebb tömb is végzetes lehet" - olvasható a leírásban.
A szemtanú szerint az északi nyeregből lefelé tartó két magyart az aláhulló darabok éppen eltalálták, rögzített biztosítóköteleik kiszakadtak, egyikük egy gleccserszakadékba csúszott, majd betemette a jég. Kleinről elmondja, hogy megsérült, a hátizsákja és a sziklamászó beülője elszakadt. Mentése sikerült és eljutott az előretolt alaptáborba (ABC) - derül ki a szemtanú elmondásából, amely kiegészül azzal, hogy Klein Dávid műholdas telefonján tudott a családjával beszélni. A szövegben szerepel még, hogy a csapat harmadik tagja ismeretlen okból Katmandun keresztül korábban távozott.
"Az eltűnt hegymászó feltételezhetően meghalt, de ezt eddig még véglegesen nem erősítették meg" - tudósít McGuiness, hozzátéve, hogy az intenzívebbé vált havazás, a kellemetlen időjárás és egy újabb jégomlás miatt többen elálltak attól, hogy ezt az utat válasszák, kivéve azokat, akik már feljebb voltak és sürgősen lejjebb ereszkedtek.
A pekingi magyar főkonzul elmondta, hogy próbálták Kleint a műholdas telefonon elérni, de nem jártak sikerrel. A közvetítő hegymászószövetséget arra kérték, hogy segítsen a kapcsolatfelvételben.
Klein Dávid és Várkonyi László - a Dreher 24 Everest Expedíció (2010) keretében - oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül próbáltak meg a hegy északi oldalán a világ legmagasabb pontjára, a 8850 méteres Mount Everestre feljutni. A csúcsot eddig több mint 4 ezerszer hódították meg, s ebből kevesebb mint 150-szer jártak sikerrel palack nélkül. A Várkonyi-Klein páros célja az Everest első magyar oxigénpalack nélküli megmászása volt. Az expedíció honlapján indulásuk előtt ezt írták: "Természetesen legeslegfontosabb célkitűzésünk, hogy az expedíció minden tagja élve, egészségesen hazatérjen!"

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?