Meg akarták ölni Barack Obamát

Ankara |

<p>Letartóztatott a török rendőrség egy férfit, aki állítása szerint gyilkos merényletet forralt Barack Obama amerikai elnök ellen - közölte a washingtoni Titkosszolgálat helyi idő szerint hétfő este. A török rendőrség pénteken tartóztatta le a férfit, aki törökországi látogatása során akarta meggyilkolni Barack Obamát - mondta az elnök védelmét is ellátó Titkosszolgálat (Secret Service) szóvivője.</p>

Obama vasárnap érkezett az országba, és egy pillanatig sem volt közvetlen veszélyben - mondta Ted Donovan. Hozzátette: a Titkosszolgálat nem közöl információkat a gyanúsítottról. Barack Obama hivatalos törökországi látogatása kedden ér véget.

Az al-Vatan című szaúd-arábiai lap információi szerint egy szíriai férfiról van szó, aki egy sajtóigazolvánnyal magát az al-Dzsazíra hírtelevízió munkatársaként kiadva próbált volna az amerikai elnök közelébe férkőzni, és késsel akarta őt megölni. A lap szerint három cinkos segítette a gyanúsítottat.

A sajtóigazolványról a török hatóságok még nem tudták megállapítani, hogy igazi-e, vagy hamis. Az arab nyelvű hírtelevízió ankarai irodájának vezetője szerint az igazolvány egész biztosan hamisítvány. Juszef al-Sarif elmondta: a letartóztatott férfit nem ismeri - áll a szaúdi lap jelentésében, amelyet hivatalos helyről egyelőre nem erősítettek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?