Mečiar számít a KDH-ra

Kassa. Számol a KDH támogatásával a HZDS elnöke a választások után. Vladimír Mečiar azonban a KDH műhelyéből kikerült ellenzékiszerződés-tervezetet idő előttinek és szerencsétlennek találja. „Az így bemutatott javaslat még a kereszténydemokratának sem a legjobb” – vélte.

Kassa. Számol a KDH támogatásával a HZDS elnöke a választások után. Vladimír Mečiar azonban a KDH műhelyéből kikerült ellenzékiszerződés-tervezetet idő előttinek és szerencsétlennek találja. „Az így bemutatott javaslat még a kereszténydemokratának sem a legjobb” – vélte. Szerinte azonban a KDH támogatni fogja a HZDS belépését az Európai Demokratikus Unióba (EDU), ugyanakkor kijelentette: az MKP ezt nem vétózza meg. Nagy-Britannia távozó nagykövetéről elmondta, David Lyscom úriemberhez nem méltóan megszegte a megállapodásukat, ugyanis részleteket közölt négyszemközti beszélgetésükből, „bár ő maga kérte, hogy ez legyen kettőnk dolga” – emlékeztetett Mečiar. Lyscom azt nyilatkozta: Mečiar nem ismerte be, hogy hibázott. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?