MDF: a Magyar Gárda feloszlatásával nem érhet véget a szélsőségek elleni harc

Budapest |

<p>A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát, a döntés után azonban egy demokrata sem dőlhet nyugodtan hátra a székében, mert a szélsőséges gondolatok továbbra is futótűzként terjednek Magyarországon.</p>

Az MDF pénteki közleménye szerint - amelyet Herényi Károly független országgyűlési képviselő jegyez - a gárda megszüntetése még nem jelent garanciát arra, hogy ne jelenjenek meg újabb "egyenruhában masírozó betyáregyletek". Véleményük szerint a megoldás a jó kormányzásban, a rendőrség megerősítésében, és a leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásában rejlik. Ehhez a demokrata pártok egységes fellépése elengedhetetlen. Rendet és békét kell teremteni településeinken, máskülönben mindennapos gyakorlattá válik az önbíráskodás - olvasható a dokumentumban.
    A párt hangsúlyozta: a demokratikus erőknek el kell szigetelnie a szélsőséges eszméket valló szervezeteket.
    A  közleményben emlékeztetnek arra: az MDF a Magyar Gárda megalakulása után elsőként kezdeményezte, hogy a települési önkormányzatok nyilvánítsák a szélsőséges alakulatot nem kívánatos szervezetnek. Ezután - ugyancsak az MDF javaslatára -, a parlamenti pártok nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették ki, hogy nem kérnek az uszító gondolatokból.
    Az MDF úgy látja: a közös fellépés az utóbbi időben elakadt, hiszen sokan népszerűségüket féltve nem tudnak, és nem mernek egyértelműen elhatárolódni a Jobbiktól.
    "Az MDF nemrégiben kinyújtotta a kezét a Fidesz felé, mert bár világlátásunk és politikánk nagyon sok különbséget mutat, a jobboldali, konzervatív pártoknak kötelességük falat emelni a szélsőjobboldal elé. Ahogyan teszi ezt Európa valamennyi meghatározó konzervatív pártja, Németországtól Nagy-Britanniáig bezárólag. A Magyar Demokrata Fórum továbbra is kezet nyújt minden olyan pártnak, amely elutasítja a szélsőséges gondolatokat hirdető szervezetek működését" - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?