Mccain híveit megingatta a válság

Washington |

<p>Az amerikai pénzügyi rendszer súlyosbodó nehézségeinek napjaiban visszavette a vezetést republikánus ellenfelétől Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje. A Gallup intézet legfrissebb országos felmérése szerint az Illinois-i szenátor 50-44 arányban vezet John McCainnel szemben.</p>

Múlt vasárnap, a tőzsdei mélyrepülés előtt még a statisztikai hibahatáron belüli - két százalék - volt a különbség az elnökjelöltek között (47-45 McCain javára). Egyébként mindketten javában készülnek első tévévitára, amely pénteken lesz a mississippi egyetemen. McCain abban reménykedik, hogy faraghat hátrányából, amelyet az amerikai pénzügyi rendszer múlt heti megingása alatt szedett össze.
Ebben feltehetően szerepet játszott, hogy elkövetett néhány baklövést: hétfőn például kijelentette, hogy az amerikai gazdaság szilárd lábakon áll. A tőzsdei árfolyamok éppen aznap indultak zuhanásnak. A Lehman Brothers befektetési bank csődje és egy másik amerikai befektetési bank, a Merrill Lynch áron aluli eladása óriási meglepetést és zavarodottságot okozott a piacokon, a bankok leálltak az egymásnak való kölcsönnyújtással. Emiatt szerdára szinte megbénult az amerikai (és az euróövezeti) pénzügyi rendszer.
Obama igyekezett úgy beállítani, hogy részben a republikánus kormányzat, és maga McCain is felelős azért, hogy a pénzügyi rendszer a csőd szélére jutott. Tény, hogy a republikánus elnökjelölt egészen eddig a vállalati és pénzügyi dereguláció híve volt, azé a "puha" ellenőrzésé, amely sokak szerint részben közrejátszott a jelenlegi pénzpiaci zavar kialakulásában. Az arizonai szenátor most azt mondja, szorosabb ellenőrzésre van szükség, hogy meg lehessen előzni a tőzsdei árfolyamok szabadesését előidéző újabb felfordulást.
Az amerikai kormány a hét végén 700 milliárd dolláros piacmentő javaslatot terjesztett elő, amelynek lényege, hogy az állam kivásárolja a bankoknál és biztosítóknál felgyülemlett rossz jelzálogadósságokat. Obama úgy nyilatkozott vasárnap a CNBC televízióban, hogy a 700 milliárd dollár felhasználását egy független testületnek kellene felügyelnie, az átláthatóságot biztosítandó. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?